berenyi_jozsef_15

Az MKP Országos Elnöksége Nagy József környezetvédelmi miniszternek a magyar polgármestereket érintő alaptalan vádjait és rágalmait visszautasítja, egyúttal felszólítja a minisztert, hogy vádjait vonja vissza. Ha ezt nem teszi meg, az MKP az ügyet jogi útra tereli.

Az MKP ezen a héten tartott sajtótájékoztatót a környezetvédelmi alap támogatásainak elosztásáról. Az MKP szerint pártszínezetű volt a pénzosztás, amit az is mutat, hogy az MKP-s polgármesterek  pályázatainak több mint 90 százalékát elutasították, míg a Most-Híd polgármesterei által vezetett községek pályázatainak kétharmada sikeres volt.
Nagy József szerint az MKP-s polgármestereket utasították, hogy minél több pályázatot nyújtsanak be a környezetvédelmi alaphoz. “A szigorú MKP-s pártfegyelem közismert” – nyilatkozta Nagy József, aki szerint az MKP-s polgármesterek közül többen saját községük ellen cselekszenek, nem engedélyezve a nagybefektetők letelepedését. És emiatt nagy a munkanélküliség Dél-Szlovákiában.

{iarelatednews articleid=”30314″}