miskov-juraj09

Juraj Miškov gazdasági miniszter segíti egy magánvállalat építkezését. A pozsonyi belvárosban megépítésre kerülő parkolóházhoz a város megkerülésével adott el telket.

A Sme napilap értesülései szerint a J&T Real Estate által megpítendő hétszintes parkolóház egy része olyan telken áll majd, mely a közelmúltban még a minisztériumé volt. Az építkezés már folyik, a minisztérium még márciusban adta el a telket annak a Menolli cégnek, amely megbízásából a J&T Real Estate építkezik. A minisztérium 30 ezer eurót kapott a Menolli cégtől, összesen 199 négyzetméternyi földterület cserélt gazdát. Ha csak egy négyzetméterrel több lett volna, akkor a minisztériumnak hirdetést kellett volna megjelentetnie a sajtóban.
Az évényes jogszabályok szerint a városnak egy esetleges adásvételi kínálat esetén elsőbbséget kell élveznie. A minisztérium szerint a városi önkormányzat nem tanúsított érdeklődést a szóban forgó telek iránt, így azt a Menollinak adták el. Az önkormányzathoz viszont semmilyen kínálat, felajánlás nem érkezett.
A Sme által megkérdezett ingatlanár-szakértő szerint a minisztérium áron alul adta el a telket, akár négyzetméterenként 300-400 euróval is többet kérhettek és kaphattak volna. A Menolli egyébként ciprusi tuljdonban van, és képviseletében az a hölgy írta alá az adásvételi szerződést, akinek neve az egykori botrányos, 860 millió eurós értékú vámrendszer megépítése kapcsán is felmerült. Akkor még Robert Fico kormányzott. és Dzurinda felvetette azt a lehetőséget, hogy a megbízást megkapó Ibertax a J&T egyik fantomcég csupán. Az Ibertax egyik tulajdonosa szintén ugyanaz a Silvia Krcheňová volt, akivel Miškov is szerződést kötött.