30194b

Szeptember 17-én Aggteleken, a Baradla-barlang fogadóterén kerül sor a III. Gömöri Gyümölcsfesztiválra és az annak keretében a “Helyi termékek határon innen és túl” c. konferenciára.

Aggtelek, Alsószuha, Gömörszőlős, Imola, Kánó, Kelemér, Ragály, Szuhafő, Trizs, valamint Zubogy községi önkormányzatai, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány és a Gömöri Környezet és Tájfejlesztő Egyesület szervezésében valósul meg a program.

A vendégeket tíz órakor köszöntik, Sándor Judit, a GKTE elnöke és Horkay István, Aggtelek Község polgármestere. Ezt követően veszi kezdetét a “Helyi termékek határon innen és túl” konferencia, melyre a részvételi szándékot előre kell jelezni a hudak@ecolinst.hu e-mail címen, vagy az Ökológiai Intézet Alapítvány 003646-505-768 telefonszámán!

A konferencián megtárgyalják a Borsod-Torna-Gömör LEADER Egyesület és a helyi termékek előállításának ösztönzését a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiában, illetve az aktuális pályázati kiírásokat. Téma lesz a kistermelői rendelet használata a gyakorlatban – előírások, engedélyek, ellenőrzések, melyben B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Mezőgazdasági Szakigazgatási Szervezete -Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság előadója lesz a konferencia résztvevőinek a segítségére. A Helyi termékek a határon innen és túl – magyar-szlovák helyi termék egyezmény lehetőségeinek hasznosíthatóságáról a Vidékfejlesztési Minisztérium munkatársa nyújt tájékoztatást. A SZÖVET azaz a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület Tájtermék programját Rimóczi Árpád mutatja be. A Gömör-Tornai Hagyományos Termék- és Szolgáltatásfejlesztési Klaszterről Koleszár Krisztián, Vécsei János ad bővebb információt. Várnagy Dávid (GKTE) a helyi termékek előállítása szempontjából is nagy lehetőséget kívánáló Gömör-Tornai EGTC-ről tart majd előadást. Majd Helyi termékek régen és napjainkban Körtvélyes környékén címmel hallgathatnak Sebő Gyulától záróelőadás.

Az Ökológiai Intézet Alapítvány Gyümölcsfajták kiállítását, míg a Miskolci Gombász Egyesület a Gömöri Gombák kiállítását rendezi meg. A gasztronómiai programok sem maradnak el, lesz szilvalekvár-főzés és kóstoló, gyümölcstermékek versenye, hagyományos gömöri ételek kóstolója, házi gyümölcstermék verseny.

Délután két órakor kezdődő a kulturális programokban fellép a Rozsnyói Meseszínház a Juhfia Jankó – bábelőadással, a zubogyi Macskazaj zenekar, az Árok Zenekar, a miskolci Agyagbanda. Este vetítésre kerül a Szoborfák című film, melyet követően találkozhatnak, beszélgethetnek a film alkotóival, szereplőivel.

A Gömöri Kézművesek Társulása jóvoltából a gyermekeknek a gyermekudvar hagyományos és ügyességi játékokkal, kézműves foglalkozásokkal kínál programot. De lesz lehetőség lovaglása, kerékpártúrára is. Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága „Tekerj a gyümölcsfesztiválra!” jelszóval kerékpáros túrát szervez az „Autómentes világnap (09.22)” alkalmából Putnokról Aggtelekre.

A helyszínen találnak méhészeti termékeket, mangalica termékek, lekvárok, gomba-készítmények, gyümölcspárlatok, pálinkákat, aszalványokat, lekvárokat, sajtokat, kézműves termékeket: hulladék anyagokból, foltvarrással, szövéssel, papírmerítéssel, gyöngyözéssel, tűzzománccal, bőrművességgel. A Putnoki Múzeum kézműveseinek dísz- és használati tárgyai: úri- keresztszemes- és csomós hímzéssel díszített párnák, könyvjelzők, táskák, szőttesek, vert csipkék is kazincbarcikai kovácsmester is megtalálható lesznek a kirakodóvásáron.

Felvidék.ma