30373

Mindannyiunk nevében írhatom, hogy aki eljött, feszült kíváncsisággal várta, hogy belépjen abba a völgybe, amit most már bátran nevezhetünk úgy, hogy Baranta völgy.

Én magam is nagyon vártam, hogy újra eljöhessek, hiszen a legutóbbi ittlétemkor csak körülnézni voltam itt, de hála pár elszánt barátnak, fontos lépéseket tettek azügyben, hogy maradandó tartózkodásunk legyen itt a későbbiekben. Egy szó mint száz, többen a völgy kíváncsisága miatt is lejöttek, aminek bemutatása mellett természetesen megtartottuk az íjászkupát.
A résztvevők java már pénteken leutazott. Még késődélután felállítottunk egy jurtát, ahol aludni lehetett, illetve egy kis házban, Vörös Attila leendő fészkében. Megérkeztek a komáromiak, palástiak, ózdiak, rimaszombatiak közül páran, majd mi Dunaszerdahelyről. Este tábortűzzel folytattuk a hangulatot, ahol pálinka és murci keverékében ittunk áldás a völgyre. Ami még az aznapi csodálathoz hozzátartozott az az, hogy éjjel a hűvösben körülöttünk lévő tisztásokon a szarvasok bőgésétől zengett a leendő Baranta völgy…
A másnapi reggel néhányunknak gyorsan eljött, mert a szeptemberi reggel a jurtában már nem olyan, mint az augusztusi, így hajnalban szemtanúi lehettünk, ahogy a szomszéd pusztán kihajtják a juhokat, fel a dombnak. A ködben úszó völgyben szépen hangzott a vezérürük csengője. Reggelre aztán megérkeztek a többi vendégeink is, a runyai Felvidéki Szabad íjászok, Mede Feri barátunk Kassáról/Hernádnémetiből/Óbástból, a tornaljai barantásaink, illetve a rimaszombati barantások és szülők. A napunk egy völgy sétával kezdődött, ahol bemutattuk a völgy közel 24 hektáros határait, valamint az elképzeléseket, amelyeknek már 2012-ben elkezdünk, mielőtt nyakunkon lenne a világvége. A kinevezett szent központon, ami tényleg egy központja a völgynek is, egy kis emelkedőn nyitottuk meg a meghirdetett íjászkupát, egy közös nyilzáporral áldottuk a napunkat.
A versenyen 6 versenyszám volt meghirdetve. Az első a távlövészet, ahol 100 méterről lőttünk, majd a mesterlövészet következett 50, 40, 30, 20 méterről. Ezt követte a már felpörgetett íjászpárbaj. Közben elkészült az ebéd, s aki készen volt, az mehetett enni. Közben az ifjak és a gyermekek versenyeztek, majd ezután a koronglövészet következett, majd az amőba párbaj, amikorra már alkonyodni kezdett. Olyannyira, hogy a 6. Versenyszámot már csak versenyen kívül tudtuk bemutatni illetve játszani, mert a pontszámok összesítésével és az oklevelek elkészítésével is elment egy kis idő. Az eredményhirdetésre pedig bár nem napfényben, de természetes fényben, a tábortűz fényében került sor, ahol közös szalonnázás, kolbászozás és zsíroskenyerezéssel, majd boros áldomással töltöttük a lélekben emelő napot és az ottlétet.

Íjászkupa eredménye:

Öskü:
1. Kopecsni Gábor (Dunaszerdahely)
2. Terpák László (Tornalja)
3. Béla Róbert (Komárom)
4. Sofranko Attila (Runya)
5. Vasas Gábor (Ózd)
6. Kovács László (Palást)
    Varga Gábor (Rimaszombat)
7. Herczeg István (Komárom)
    Vörös Attila (Rimaszombat)
8. Ferencz Gergely (Runya)

Ifjú:
1. Szászfali István (Rimaszombat)
2. Terpák Tamás (Tornalja)
3. Ferencz Mihály (Runya)
4. Varga János (Tornalja)

Csikó:
1. Balázs Patrik (Komárom)
2. Ádám Csaba (Rimaszombat)
3. Munka Dávid (Rimaszombat)
4. Mede Zsombor (Hernádnémeti/Kassa)

Éjjel a szarvasok újra átvették a szerepüket.
Harmadnap pedig kissé fájdalmasan, de megkezdtük a dolgok elrakását, majd búcsút vettünk egymástól, de ahogy láttam egy-egy tekintetet, nem mutatták ki, de belül a völgytől is búcsúztak. Jó volt ezt látni, mert nem csak én éreztem át a völgy érintését, hanem az emberek is, és tudják, hogy valahol ez az övék lesz…
Már régóta keresem a völgyet. Szokás mondani, hogy van, mikor hiába keresi a dolgot az ember, nem találja… s van, hogy maga a dolog keresi az embert… Én úgy érzem, hogy a völgy most megtalált engem, de legfőképpen minket… gyönyörű pár nap volt ez az ittlét.
Történt ez pedig 2011. szeptember 16 és 18 között, Gömörpéterfalán, Almás pusztán, a leendő Baranta völgyben.

Kopecsni Gábor, Felföldi Baranta Szövetség ügyvezető elnöke
Felvidék.ma

További képek: ITT