30075

A parlament kora esti tanácskozását megzavarta az a döntés, amelynek értelmében a koalíció jövő keddre halasztotta a megvitatott programpontokról való szavazást és a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatójának megválasztását is. A halasztás konkrét okát azonban senki sem nevezte meg a kormánykoalíció köreiből.

Az egyik lehetséges ok, hogy az SaS elnöke, Richard Sulík ma a stabilitási mentőmechanizmus hátrányait ecsetelő röplapokat osztogatott. A Most-Híd parlamenti képviselői csoportjának elnöke, Solymos László szerint a liberálisok megszegték az ígéretüket, miszerint a mentőcsomag kérdését nem használják fel pártkampánycélokra. Véleménye szerint az esetről mindenképpen beszélni fognak a Koalíciós Tanács hétfői ülésén.
A szavazás elhalasztása az ellenzéki Smernek sem tetszett. Pavol Paška, a párt képviselői klubjának elnöke ezért szót kért az elnöklő Pavol Hrušovskýtól, aki azonban a tárgyalási rendre hivatkozva ezt elutasította. Ennek ellenére a javaslatról mégis megszavaztatta a törvényhozást, amely azonban határozatképtelen volt.  Rögtön ezután Paška azzal vádolta meg Peter Kalist SaS-es képviselőt, hogy az másik két képviselőtársa, Jana Kiššová és Erika Jurinová szavazókártyáit arra használta, hogy a parlament határozatképtelennek tűnjön fel. Arra is felkérte az ülésvezetőt, hogy bocsássa rendelkezésre a szavazóterem kameráinak felvételeit, és hogy az esettel a foglalkozzon a mandátumvizsgáló bizottság is.

„A kormánykoalíció teljesen képtelen az ülést vezetésére és a döntéshozatalra, ilyen körülmények között helyesnek tartanám, ha az ülést megszakítanák és lehetőséget adnának a képviselői kluboknak, hogy a kialakult helyzetet megvitassák (…) A szavazást nem lehet kihagyni, nem tudjuk, mi fog vagy nem fog történni, a szavazókártyákkal nem lehet manipulálni. Ilyen légkörben nem lehet tanácskozni” – jelentette ki Robert Fico, a Smer-SD elnöke. Az elnöklő Hrušovský ezután az ülést megszakította. Miután megnyugodtak a kedélyek, az ülés a gyógyszerreform vitájával folytatódott.

Peter Kalist időközben beismerte, hogy a szavazógépből kihúzta kolléganője, Jana Kiššová kártyáját. Azt állítja azonban, hogy ezt az ő kérésére tette, és egyáltalán nem függött össze a szavazással, sőt szerinte az még a szavazás előtt történt.  Kiššová azt mondja, hogy a teremben hagyta a táskáját meg a szavazókártyáját és a képviselői klubba ment. Miután már nem akart a terembe visszamenni, megkérte Kalist képviselőt, hogy hozza el neki azokat. Hasonló esetek már a múltban is történtek, Iveta Radičová jelenlegi miniszterelnök például lemondott  a parlamenti mandátumáról, miután kolléganője, Tatiana Rosová helyett szavazott.

Felvidek.ma, SITA nyomán dé