magyar-szlovak08

A békéscsabai szlovák konzulátus állófogadást tartott a szlovák alkotmány elfogadásának tizenkilencedik, valamint a békéscsabai konzulátus megnyitásának tizedik évfordulója tiszteletére. Az eseményen részt vett a szlovák főkonzul, valamint Peter Weiss nagykövet is.

Štefan Daňo,  a Szlovák Köztársaság főkonzulja a rendezvényen a szlovák állam legkedvesebb ünnepének nevezte az  alkotmány napját. Hangsúlyozta: 1993. január 1-jén olyan alaptörvény lépett életbe, amely valóban Szlovákia polgárait szolgálja, ezt az azóta eltelt 19 év is bebizonyította. Azzal, hogy 2001. szeptemberében Békéscsabán megnyílt a főkonzulátus, a város neve beíródott Szlovákia történelmébe — mondta a főkonzul. Hozzátette: legfontosabb feladatunk ma is az, hogy erősítsük az országaink közötti politikai párbeszédet, és együttműködjünk minden lehetséges területen.

Az állófogadás után este hét órától a Kassai Állami Filharmonikus Zenekar adott koncertet az evangélikus nagytemplomban.

beol.hu nyomán, -szd-, Felvidék Ma