30354

A Ramsari Egyezmény európai szerződött feleinek több mint 110 képviselője összesen 40 országból elfogadta Nagy József környezetvédelmi miniszter meghívását az Egyezmény hetedik európai regionális ülésére, mely ma veszi kezdetét Nagyszombatban.

A Ramsari Egyezmény feleinek idei találkozásának célja felhívni a figyelmet a vizes területek ökoszisztémájának jelentőségére és fontosságukra a vízgazdálkodásban. Ezen kívül sor kerül információ- és tapasztalatcserére, a régiók specifikus problémáinak megoldáskeresésre, illetve a sikeres együttműködés megerősítésre a vízi területek intézői és a magánvállalkozók között.

Az ülés társszervezője a Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériumának szervezete – a Szlovák Állami Természetvédelmi Hatóság (ŠOP SR). A tanácskozás kedden, 2011. szeptember 27-én veszi kezdetét Nagyszombatban és pénteken, 2011. szeptember 30-án ér véget. A résztvevők között van Nicholas Davidson, Ramsari Egyezmény főtitkár-helyettese és Tobias Salathé európai koordinátor is.

Az európai ülés napirendje között szerepel a prioritások meghatározása az elkövetkező időszakra és az álláspontok megfogalmazása a szerződött felek közelgő globális konferenciájának témáihoz. A Ramsari Egyezmény európai regionális ülése lehetőséget kínál a jövő évi, Bukarestben, Romániában megrendezett 11. Globális ülés előkészítésére, melynek témája a Vizes élőhelyek, az idegenforgalom és a rekreáció lesz.

A Ramsari Egyezmény európai szerződött felein kívül a kormányközi és civil szervezetek, tudományos intézmények képviselői, a vizes élőhelyek szakemberei és megfigyelők, valamint az Egyezmény tudományos és szakmai tevékenységéért felelős tagállamok kapcsolattartó személyei is elfogadták a meghívást a Nagyszombatban megszervezett ülésre. Az ülésre bejelentkeztek az ENSZ Európai gazdasági bizottságának (UNECE), az ENSZ turisztikai világszervezetének, az Unesco világörökség központjainak képviselői és további fontos vendégek is. – tájékoztatott a Környezetvédelmi Minisztérium.

A találkozó szervezésében a Szlovák Állami Természetvédelmi Hatóság mellett részt vállalt a Carpathian Wetlands Initiative (CWI) is.

A Ramsari Egyezmény egy kormányközi megállapodás, amely az első újkori nemzetközi egyezmények közé tartozik a vízforrások védelmére és racionális kihasználására. Az Egyezmény létrehozására a vízi madarak populációjának riasztó csökkenése a hatvanas években szolgált indokul. A Ramsari Egyezmény egy kormányközi megegyezés, amely nemzetközi együttműködésre ad lehetőséget a vízi élőhelyek védelmére.

Felvidék.ma