miklos-ivan08

 Múlt héten a Szlovák Nemzeti Tanács elfogadta a banktörvény módosítását. Ivan Mikloš pénzügyminiszter tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a novellizáció a gyakorlatban a jelzáloghitelek illetékeinek csökkenéséhez vezethet.

“Alapvető célunk a kamatok és illetékek csökkentése és a hitelek, fiatalok számára történő hozzáférhetőbbé tétele volt,” mondotta a pénzügyminiszter.

A legfontosabb változás, hogy törvényben állapítják meg az illetékek maximális mértékét. A jelenlegi helyzettel szemben, ez az illetékek csökkenését jelenti, a lakás-előtakarékoskodók számára. Építkezési kölcsön folyósításáért így nem kell semmilyen illetéket fizetnünk, és a számlavezetés maximális díja 12 euró lesz, évente. A lakás-előtakarékossági szerződés megkötéséért a célösszeg maximum 0,9 százalékát kell fizetnünk az új rendszerben.

További változást jelent az állami prémium megállapításának módja a takarékoskodás első évében. Amennyiben 2012. január 1-je után kívánjuk megszerezni a maximális állami prémiumot a lakás-előtakarékossági szerződés megkötésének évében, akkor az első negyedévben kell megkötnünk a szerződést és befizetnünk az egész megállapított összeget. Ha erre csak a második, harmadik vagy negyedik negyedévben kerítünk csak sort, akkor a maximális állami prémium háromnegyedére, felére illetve negyedére leszünk csak jogosultak. Rendszeres negyedéves betétek esetén a maximális állami prémium legfeljebb 62,5 százalékát érhetjük el, vagyis 41,49 eurót kaphatunk. Változik a maximális állami prémium megállapításának módja is, amelyet ezentúl nem egy képlet szerint számítanak ki, hanem közvetlenül az állami költségvetésről szóló törvény fogja tartalmazni.

Az új rendszerben csak az igényelheti az állami prémiumot, aki nem vett fel vagy nem igényelt áthidaló hitelt. Ez azokat az ügyfeleket is érinti, akik az áthidaló hitelt 2012. január 1-je előtt vették fel.

CzA, Felvidék.ma