policia
Illusztráció

Lezárta a kassai rendőrség Ladislav Orosz alkotmánybíró feleségének ügyét. A rendőrségi vizsgálat eredménye szerint senki sem kábította el az alkotmánybíró feleségét.

Viera Oroszovát elmondása szerint 2009 áprilisában egy ünnepségen úgy akarták lejáratni, hogy az ételébe vagy az italába ismeretlen anyagot szórtak, amit szerinte a férjére való nyomásgyakorlásként akartak felhasználni a Speciális Bíróságról való döntés előtt.

„A személyi szabadság korlátozása vádjával elkezdett büntetőeljárást leállítjuk, mivel kétségtelen, hogy az eset nem történt meg” – áll a kassai bűnügyi rendőrség ez év júniusi határozatában. A rendőrök több tíz tanút kihallgattak és szakértői véleményeket dolgoztattak ki az ügyben. „Az eljárás leállításáról született határozat ellen fellebbeztek, amit még ki kellett egészíteni” – nyilatkozta a kerületi rendőrkapitányság szóvivője. Az ügyet ezután felülvizsgálatra továbbítják a pozsonyi katonai ügyészségre.

Az ügy kapcsán kihallgatott személyek nem látták, hogy Viera Oroszová kassai ügyésznőnek valaki a tudtán kívül valamilyen kábító szert szórt volna az ételébe vagy az italába. A toxikológus szerint lehetséges, hogy eset megtörtént, de ezt lehetetlen tárgyilagosan bebizonyítani. Véleménye szerint Oroszová ugyan fogyasztott alkoholos italt, de nem olyan mennyiségben, hogy az befolyásolta volna a viselkedését és emlékezetkiesést okozott volna.

Felvidek.ma, dé