jegyzet05

Emlékszem, mennyire megbolygatta a szlovák társadalmat a Rákóczi Szövetség szülőknek nyújtandó egyszeri 10 ezer forintos iskolakezdő támogatása, amelyre a gyermeküket magyar iskolába írató szülők pályázhattak a szövetséghez.

A szlovák társadalom akkor kígyót-békát kiabált Magyarországra, aki szerintük ezzel beavatkozott Szlovákia belügyeibe. De – a honosítási törvény jóváhagyásáig – elsősorban a státusztörvény volt az, amely a leginkább kiverte a szlovákoknál a biztosítékot. A 2002 januárjától érvényes jogszabály (amelyet a Magyar Országgyűlésben akkor csak az SZDSZ utasított el) ugyanis munkavállalási, utazási, oktatási, kulturális és egészségügyi területen biztosított kedvezményeket a magyarságukat különigazolvánnyal, az ún. magyar igazolvánnyal is bizonyítani tudó kisebbségi magyaroknak. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy ezek a kedvezmények a magyar nemzetiségű külföldi személyekkel közös háztartásban élőknek is járnak, akik akár más nemzetiségűek is lehetnek. Az akkori magyar kormány a törvénnyel elsősorban a szomszédos országok magyarjait próbálta meg ebben a formában segíteni, törleszteni valamit a magyar társadalom több évtizedes adósságából az önszántukon kívül Magyarország határain kívülre szakadt nemzettársaikkal szemben, akiket a kommunizmus évei alatt a hatalom meg az egész magyar társadalom is többnyire csak magyarul beszélő „cseszkóknak” vagy románoknak stb. titulált.

De a törvény kiötlőinek szándéka szerint a jogszabály erősíteni volt hivatott a regionális együttműködést és a jó szomszédi kapcsolatokat is. Ami, mint ismeretes, nem egészen így történt. Orbán Viktor akkori ominózus kijelentését, miszerint „a magyarországi munkaerőhiányt esetleg a több millió határon túli magyar befogadásával lehetne pótolni”, amit az akkori külügyminiszter igyekezett nagyon gyorsan megcáfolni, később – legalábbis a felvidéki magyarok esetében – részben igazolta az Európai Unió. Belépésünk után ugyanis több ezer olyan felvidéki magyar talált a határon túl munkalehetőséget, akik – a szlovák hatalom Dél-Szlovákiát a beruházások és az infrastruktúra tekintetében teljesen mellőző szándékának köszönhetően – szűkebb régiójukban nem találtak munkát maguknak.

Élénken emlékszem még arra, mekkora port kavart a kedvezménytörvény érvényesítésére szolgáló magyar igazolványok ügye szlovák honban. Pedig jószerint csak utazási kedvezményt nyújt birtokosának Magyarország területén, meg bizonyos kulturális kedvezményeket. Dzurinda mégis tiltakozott ellene kézzel-lábbal, ahogyan csak tudott, még az addig aránylag jónak mondható politikai viszony közte és Orbán Viktor között is enyhén szólva fagyossá vált emiatt. A szlovák pártok az első napoktól kezdve kemény támadásokat indítottak az igazolvány ellen. S mint oly sokszor a történelem során, ekkor is akcióba lépett a suttogó propaganda, amely a szlovákiai magyarokat egyebek között nyugdíjuk, családi pótlékuk elveszítésével riogatta abban az esetben, ha magyar igazolványért folyamodnak. Aminek meg is lett az eredménye, kezdetben nagyon gyér volt az érdeklődés az igazolványok iránt, de jelenleg is jóval kevesebb van a felvidéki magyarok kezében a lélekszámuknál. (Ugye, mennyire ismerős ez az állapot most, a kedvezményes honosítással kapcsolatban is?)

De hogy minek a kapcsán jutott mindez az eszembe, annak apropójául egy friss hazai hír szolgált. A hír arról szól, hogy növekszik azoknak a külföldi szlovákoknak a száma, akik – nevezzük így – szlovák igazolványért folyamodnak. Ez az igazolás különböző jogokat biztosít számukra Szlovákia területén. Elsősorban a szerb és az ukrán szlovákok részéről nagy az érdeklődés iránta. Ennek oka, hogy az igazolvány birtokosa törvényből eredően átmeneti lakhelyre tesz szert Szlovákia területén, s egyúttal a schengeni övezetben is. Mindez a Külföldön élő szlovákokról való törődés állami politikájának éves jelentéséből is kiolvasható, amelyet a szlovák törvényhozás októberi ülésén kíván megtárgyalni. Ahogyan a jelentésben olvasható, összesen 33 ország területéről kérvényezik a szlovák igazolványt. Ahhoz, hogy valaki megkaphassa azt, elegendő egy írásos kérelem és a szlovák nemzetiség, a nemzeti önazonosságtudat és a fedhetetlenség igazolása (elvégre Lipšic szerint akárki mégsem jöhet Szlovákiába). Az érvényes törvények értelmében az igazolvány több kedvezményt és előnyt nyújtanak birtokosának. Nem kell például az idegenrendészetről szóló törvény értelmében folyamodnia átmeneti lakhelyért Szlovákiában. (Ellentétben azokkal a magyarokkal, akik mindig is itt éltek, de miután a magyar állampolgárság felvétele következtében megfosztották őket szlovák állampolgárságukat, a továbbra is ugyanazon a helyen álló házuk címére csak az illetékes idegenrendészeten igényelhetik vissza az állandó lakhelyüket, miután a helyi önkormányzat a törvény értelmében előzőleg kijelentette onnan őket.) De további kedvezményeket is nyújt a szlovák igazolvány, tulajdonosának nem kell például munkavállalási engedélyért folyamodnia Szlovákia területén, de például szociális segélyre is jogosult lehet és ugyanúgy jogosult az oktatásra, művelődésre, lakásra és ellátásra, mint Szlovákia többi polgára.

De az igazolvány nem csak az átmeneti lakhely megszerzéséhez jó eszköz, belépőjegy a szlovák állampolgárság gyorsabb megszerzéséhez is. Elegendő, ha az igazolvány tulajdonosa 3 éves folyamatos átmeneti lakhellyel rendelkezik Szlovákia területén, és már meg is kaphatja az állampolgárságot (az egyébként előírás szerinti 8 éves folyamatos állandó lakhely feltétele helyett). Ez is egyfajta könnyített honosítási folyamat, nemde? Ami engem egyébként nem is zavarna, csak azt nem értem, más irányba miért nem lehet elfogadni az ilyen törekvéseket. A Külföldi Szlovákok Hivatala szerint – amely az igazolványok kiadására 2006. január 1-je óta jogosult – a kezdeti elvárások a szlovák igazolvánnyal kapcsolatban nem teljesen váltak valóra. A statisztikák szerint a 2,2 millió külföldi szlovák közül 1997-től máig mintegy 15 ezren kérvényezték csak a szlovák igazolványt, ami a külföldön élő szlovákságnak csak egy töredéke – áll a jelentésben. Vagyis többre számítottak, jóval többre. Több átmeneti lakhelyre, majd ezt követően több szlovák állampolgársági kérvényre. Hogy építeni lehessen a nemzetállamot.

A szlovák hatalom ehhez a témához is – mint annyi minden máshoz – szelektív módon áll hozzá. Ők ugyan támogathatják a külföldi szlovákokat, akár könnyített állampolgárság megszerzésével is, de Magyarország csak ne támogassa semmilyen módon a határain túl élő magyarokat, legfőképpen a felvidéki magyarokat ne, mert akkor beleköp a levesükbe. Elvégre hogyan jön ő ahhoz, hogy a 70-es évek elejétől folytatott tudatos felvidéki agymosó politikájukat ilyen „ármánykodásokkal” – mint a státustörvény, újabban meg a kedvezményes honosítás – nehezítse. Ha másban nem is, ebben mindig megegyeztek a mindenkori szlovák kormányok. Mi, felvidéki magyarok meg „lojális” polgárokként – hja, mennyire nincs igaza Gašparovičnak! – bedőlve a suttogó propagandának, meghunyászkodtunk. Vonakodtunk kérni a magyar igazolványt, mint ahogyan vonakodunk most a kettős állampolgárságtól. Nem fontosak számunkra a magyar feliratok, hiszen úgyis mindenki érti szlovákul is azokat. Nem ragaszkodunk a magyar iskoláinkhoz, hadd tanuljon meg az a gyerek jól szlovákul, mindegy, hogy útközben elveszít valamit, ami pedig feltétlenül szükséges lenne ahhoz, hogy biztonsággal, két lábbal és tiszta szívvel tudjon helyt állni ebben a világban. Fogyunk, rohamosan fogyunk. De hát, ez volt a hetvenes évek elején a cél, s egyre inkább úgy tűnik, sikerül is véghezvinni.

Felvidek.ma, Dunajszky Éva