… és rohamléptekben térnek vissza a hatalomhoz.
Amikor Albert komornyik a Tizedes meg a többiek c. klasszikus magyar filmvígjátékban bejelentette, hogy a sebesült Grisa személyében az oroszok már a spájzban vannak, senki se kételkedett, hogy hamarosan az ebédlőbe érnek. A barikádharcokhoz hasonlítható, állóháborús koalíciós tárgyalások során sokan megkérdőjelezték, hogy valóban az euromentőcsomag-e az igazi probléma a koalícióban, és nem húzódik-e meg emögött egy burkolt kormányátalakítási szándék, ami talán majdnem mindenkinek jól jönne? Ficonak azért, mert visszakerülhet idő előtt a hatalomba, bosszút állhat Sulík pimasz viselkedéséért, Dzurindának meg azért, mert lerázhatja az SDKU-tól szavazatokat raboló SaS-t, és ami talán ennél még fontosabb: a gazdasági válság következményeként a közeljövőben ránk zúduló megszorító intézkedésekért nem kizárólag a kormányzó jobboldalt fogja terhelni a felelősség, hanem ebben osztozhat a baloldallal, amely ezek után már nem kiabálhat kígyót-békát rájuk. Ez pedig a következő választások alkalmával igencsak előnyös lehet a jobboldal számára.
A mentőöv ratifikálását illetően erősen megoszlik Szlovákia lakosságának véleménye, a kétkedőket meg kell győzni, a kétkedés fekete fellegét el kell oszlatni, és erre a jobboldal egyedül nem képes. Sokan egyetértenek ugyanis az euromentőöv elutasításával, ez pedig az SDKU jobboldali ellenlábasának, a SaS-nak kedvező. De amennyiben a ratifikálást a Smer-rel együtt szavazza meg a maradék három kormánypárt, úgy egyértelművé válhat az ország lakossága számára, hogy nincs más kiút, ez Szlovákia érdeke, mégha áldozatokkal is jár, ez a kisebbik rossz. Vagyis sokkal többet nyom a latban, és sokkal inkább érdeke Dzurindáéknak egy közös, jobbos-balos közös és pozitív véleménynyilvánítás a ratifikálás ügyében, mint egy kikényszerített, az EU számára elfogadhatatlan kompromisszumokkal teli megegyezés az SaS-szal. Ezt a fejtegetést támasztja alá annak idő előtti kiszivárogtatása, hogy a mentőövről szóló szavazást összeköthetik a kormánnyal szembeni bizalmi szavazással. Kinek volt ez jó? Egyértelműen Dzurindának és híveinek. Ez volt Dzurinda legnagyobb politikai húzása a kormányválságban. Mert ha ezt a lehetőséget nem lebegtetik úton útfélen az elmúlt hetekben, keményebb, kényszerítő tárgyalásokat lehetett volna folytatni a Smer-rel, esetleg bevonva az EP baloldali szárnyát is. De ez nem állt az érdekükben! Hadd tudja meg Fico, mire készülnek! Inkább voltak hajlandók feláldozni Radičovát (egy esetleges köztársasági elnökjelölésért az SDKU támogatásával), Sulíkért meg szerintük nem nagy kár, és a történések után könnyedén rájuk lehet fogni az egész balhét. Fico pedig mást nem csinálhatott, mint azt, amit csinált: az első körben hozzájárult a kormány megbuktatásához, de úgy, hogy a szavazás érvényes legyen, mert ezt várja el tőle a 40 százalékos szavazótábora, a második körben pedig megszavazza az általa meghatározott feltételek alapján a mentőcsomagot, melyet aztán országmentő tettként fog lekommunikálni, és valamilyen módon, de legkésőbb tavasszal visszatér a hatalomba.
Érdemes volt megfigyelni Dzurinda és Fico viselkedését, fellépését a szavazás előtti vitában: Dzurinda igazi kormányfőként beszélt, a Mečiart leváltó időszakára emlékeztetve mindenkit, mintegy értésére adva az országnak, hogy ő a SDKU igazi vezéregyénisége, legrátermettebb politikusa, ő képviseli az erőt és a hatalmat a jobboldalon. Fico és hangadói pedig eddigi ellenzéki politikusi szerepükből kibújva nem szidták a kormányt, nem támadtak, egyrészt azért, mert tudták, hogy nyert ügyük van, másrészt azért, mintha arra készülnének, hogy a koalíció valamelyik pártjával hamarosan frigyre lépjenek, és ezért nem érdemes tovább mélyíteni az ellentéteket. És a többi koalíciós pártvezér? Szánalmasan súlytalan volt, frázis – puffogtatásban kimerülő, koalíciót védő igyekezetükkel, beleértve a Most-Híd elnökét is. Ők talán nem is sejtik a jövőt…
Száraz Dénes
