Makovecz Imre egyik legnevesebb szlovákiai, kassai követője, Pásztor Péter építész eljutatta hírportálunknak neves tanítómesterével kapcsolatos gondolatait.
Sokkal több az, ami összeköt, mint ami elválaszt…
(Makovecz Imre – 1935. 11. 2. – 2011. 9. 27.)
… Találkozásaink célja az, hogy megértsük: sokkal több az, ami összeköt minket, mint ami elválaszt! Megkérem Önöket, hogy ne engedjenek azoknak az rosszindulatú, alattomos indíttatásoknak, amelyek a mai posztkommunista világot átszövik. Száz évvel ezelőtt a Kárpát-medence minden lakójának legalább 3-4 nyelven kellett beszélnie. Számomra nagyon fontos példa az a kiskunsági kisvárosban született proletár, akinek az apja falusi kocsmáros volt; aki szlovákul, szerbül, magyarul, németül és latinul beszélt, és Bérangert fordított franciából. Ezt az embert Petőfi Sándornak hívták. (Részlet Makovecz Imre beszédéből, melyet 1993. 10. 10-én, Visegrádon, az Erdei Művelődés Házában tartott szlovák, morva és magyar építészeknek)
Ilyen ember volt Makovecz Imre. Budapesten született, tanult és itt élte le egész, rendkívül termékeny életét. Annak ellenére, hogy meg volt győződve a kommunikáció szükségességéről, semmilyen idegen nyelven sem beszélt… Szerencsés ember vagyok, mivel az 1989-es fordulat évében néhány hónapig a Mester műtermében gyűjthettem tapasztalatot. Akkor értettem meg létezésének teljességét – egy több mint 40 tagú, rendkívül nagy teljesítményű műterem építésze és főnöke volt. Emellett azonban egy sor más dologra is maradt ideje – szociális és karitatív tevékenységet, néprajzi, irodalmi és történelmi kutatásokat folytatott, rendkívül nagy mennyiségű szöveget írt, az egész világon tartott előadásokat és kiállításokat, segített a magyar építésztársadalom életének megszervezésében, művelődési intézményeket alapított, és mindemellett soha sem hiányzott barátainak egyetlen rendezvényéről sem. Legjelentősebb műveinek nem az építészetben alkotott műveit tartotta (amelyek felsorolását nem tartom itt helyénvalónak), melyeket sokan utolérhetetlennek tartanak, hanem például azt a tényt, hogy barátaival közösen megalapította az ifjú építészek és építészhallgatók visegrádi táborait, később pedig a Kós Károly Egyesülést. Egy olyan intézményt, amely több mint két évtizede jelenteti meg Országépítő című folyóiratot, amelynek saját mesterképzője van a kezdő építészek számára, és több száz magyarországi és külföldi építészt, tájépítészt, de építési vállalkozót is egyesít. Az ő nevével örökre összeforrott a Magyar Művészeti Akadémia neve is, amely húszévnyi működés után, éppen neki köszönhetően, idén egyesületből köztestületté alakult át.
Az ő építészeti sikerei gyakran egész Magyarország sikerei voltak – csak egy példa, amely magáért beszél – a sevillai EXPO ’92 magyar pavilonja valószínűleg a világkiállítás leglátogatottabb külföldi pavilonja volt. Jómagam is körülbelül három órát sorakoztam, szakadó esőben, míg bejutottam, de nem bántam meg… Külföldi sikerei ellenére, odahaza mégsem kapott feltétel nélküli támogatást; pl. Budapesten nincs egyetlen jelentősebb építménye sem. Lehet, hogy majd most, miután elment, mégis felépítik időtlen templomát, a Felsőkrisztinavárosban.
Makovecz Imre egy sor hazai és külföldi kitüntetés birtokosa, valamint több világhírű egyetem díszdoktora. Legutoljára a római egyetem díszdoktori címét vehette át. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy a Kassai Műszaki Egyetem Művészeti Tanszékének megalapításának egyik legjelentősebb külföldi támogatója volt, és később is rendszeresen meglátogatta építészeti rendezvényeinket. Ő azonban azokban az időkben is a barátunk volt, amikor ez nem annyira volt divat. Emlékszem felejthetetlen előadására a szlovák és cseh építészek szepeshelyi találkozóján, a ’80-as években. Közös kirándulásunkra a Hernád-áttöréséhez, de felejthetetlen volt 1999-es pozsonyi, kassai, besztercebányai, brünni, prágai kiállításainak megnyitója is (ekkor jelent meg Makovecz Imre élő építészete, című szlovák nyelvű katalógusa, amely egyelőre az egyetlen terjedelmesebb mű, mely Makovecz Imre munkásságát közelebb hozza a szlovák olvasók számára). Építészetével, de emberi magatartásával és nézeteivel is kollégáink egész generációira volt hatással. Azonban mindig azon bánkódott, hogy beszélgetni csak azokkal tudott, akik bírták a magyar nyelvet…
Makovecz Imre szelleme továbbra is velünk van. Oldřich Ševčík: Építészek – programok – megvalósítás (FA ČVUT, Prága, 2011) című főiskolai jegyzetében így írtam erről: Makovecz Imre életművére jellemző a határvonalak összemosódása az építészet és a képzőművészet között, a múlt és a jövő között, a látható és láthatatlan világ között, valamint a „megtörtént” és a „megtörténhetett volna” között…
Mester, mi – egyikünk-másikunk – folytatjuk közös művünket!
Kassa, 2011. október 3.
Pásztor Péter
Pásztor Péter
1948. 09. 25., Lőcse
Műépítész. 1973-ban a pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskola Építészeti Karán szerzett diplomát. 1989-ben nyolc hónapot Makovecz Imre tervezőirodájában dolgozott Budapesten. Kassán él. 1973–1990 között állami tervezőirodák alkalmazottja; 1990-től a Drahovsky & Pásztor tervezőirodát vezeti Kassán. 1993-tól a kassai Műszaki Egyetem Építészeti Karán tanít, 1996-tól tanszékvezető, 2001-től egyetemi tanár. 1997-től a Szlovák Építészeti Kamara elnöke. A szerves építészet képviselője. Számos szimpóziumot és kiállítást szervezett, szakirodalmi tevékenysége jelentős. Főbb díjai: 1997: Az Év Legjobb Épületrekonstrukciójának Díja (1997); Dušan Jurkovič-díj (1997).
Főbb köztéri munkái (épületei): 1988: fedett uszoda és tornaterem (Liptószentmiklós); 1993: r. k. templom (Lónyabánya); 1994: a cseh konzulátus épülete – rekonstrukció (Kassa); 1996: családi ház (Kassa, Topásová u. 4.); 1996: a Három kassai vértanú oltára (r. k. templom, Kassa-Barca); 1998: Fekete Sas Szálloda (Rozsnyó); 1999: Rendőrségi határállomás épülete (Tiszacsernyő).
Forrás: A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona 1918-tól
Felvidek.ma
{iarelatednews articleid=”30516,30510,30355″}
