30791

 A Szociális, Család és Egészségügyi Tanács tagjai október 21-i soron következő ülésükön az MKP székházában megtárgyalták az aktuálpolitikai eseményeket a szociális, család és egészségügyi témában, foglalkoztak a régiókból jövő igényekkel, legfontosabb feladatokkal.

Megvitatták az MKP szociális, családpolitikai és egészségügyi politikájának irányvonalait, a programalkotás kérdést, a választási program előtti teendőket is.
Németh Gabriella, a tanács elnöke az MKP Szociális, Család és Egészségügyi alelnöke kérdésünkre, hogy melyek lesznek a legfontosabb kérdéskörök, amelyeket a választási programjuk tartalmaz majd, elmondta, hogy “az egészségügy területén mindenképpen érinteni szeretnénk a kórházak helyzetét, foglalkozni szeretnének az orvosi standardok bevezetésével, ami elsősorban a financiális problémák megoldását fogja majd elősegíteni, továbbá a felülvizsgáló orvosok státuszának a megerősítésével, hogy kiküszöböljük az esetleges visszaélési alkalmakat. A szociális területen szélesítjük a családpolitikát, a családsegítő központok létrehozását, a munkahelyteremtést, a nyugdíjasok gondjainak a megoldását. Szeretnénk foglalkozni a munkaerőpiac rugalmasságával, az esélyegyenlőség megteremtésével a gyermeket nevelő családok számára. Szeretnénk előtérbe helyezni a méltóságteljes időskor feltételeinek az előtérbe helyezését, az ifjú korosztály felelősségteljes hozzáállását az időskorhoz, álladtak meg a tanács tagjai. Elhangzott egy javaslat, amely szociális föld-szociális üzlet-szociális kártya szlogen alatt fogalmazódott meg, amely lehetővé tenné a szociálisan rászorultak foglalkoztatását és az önellátás alapelvei lehetőségének a megteremtését. ” – vázolta Németh Gabriella, s hozzátette: „Mindenképpen reagálni szeretnénk a régiókból jövő igényekre, s választópolgáraink elképzeléseit és kívánalmait szeretnénk a programba beledolgozni.”
A Szociális, Család és Egészségügyi Tanács a következő napokban, hetekben az alapelveket szétdolgozza. Az új, átdolgozott választási programot véleményezésre a tanácstagok rendelkezésére bocsájtja. A választási programot a párt felsőbb szervei fogják jóváhagyani.
HE, Felvidék.ma