30473

Bár a múlt héten véget ért a nagy sikerű Hungarikonok kiállítás, a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában azonban továbbra is zajlik az élet.  2011. október 7-én, pénteken este egyenesen három rendezvényre várják a látogatókra.

Pénteken este 18 órai kezdettel kerül sor Dréher János önálló kiállításának, és Sipos Marica Vérkép című tárlatának megnyitójára. A Kortárs Magyar Galéria kuratóriumának tagja, Dréher János régebbi és újabb munkáit is bemutatja a Vermes-villában, Sipos Marica szobrászművész pedig a galéria egyik besötétített, földszinti termében állította fel meghökkentő, provokatív és minden tekintetben egyedi installációját. A megnyitó után az MS3 BAROQUE ENSEMBLE koncertezik. A formáció vezetője, Mester Sándor MS3 klasszikus gitárművész 12 országban koncertezett az elmúlt 6 évben. Közép-Kelet Európai zenészként tudja, hogy a fiataloknak nagyon nehéz eljutni oda, hogy sok koncertjük legyen, és több országban is megmutassák magukat. Ezért találta ki a Klassik Star on-line zenei versenyt, melyet szlovák, cseh, lengyel zenészek számára írtak ki. Ezen a versenyen nyert Simona Pingitzer szlovák fuvolista, Aleksandra Pykacz lengyel csellista és Jakub Junek cseh hegedűs. Mester Sándor magyar klasszikus gitárossal kiegészülve a három nyertes alkotta formáció, az MS3 Baroque Ensemble a V4 országokat képviselve (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, és Magyarország) turnézik. A zenészek 12 koncertet adnak a négy országban. A turné keretén belül a megnyitók után, 19 órától mutatkoznak be a Vermes-villában.
KMG, Felvidék.ma