30435

L. Simon Lászlót, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnökét, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjét nevezte ki október 15-i hatállyal a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) élére Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.

Réthelyi Miklós egyúttal közös megegyezéssel felmentette Jankovics Marcellt, aki az intézményt 2010 augusztusa óta vezette. A tárca közleménye szerint a jövő évi költségvetés „más szempontokat előtérbe helyező és más koncepciójú irányítást ad az NKA-ról döntő bizottság kezébe”, de a leköszönő elnök munkájára a minisztérium továbbra is számít.
Jankovics Marcell a Magyar Hírlapnak úgy fogalmazott: nem kívánja kommentálni a döntést, alkotóként sok lemondással járt számára ez a munka. Jelenleg két könyve vár kiadásra, filmtervei is vannak, így pályázóként részt vesz majd az NKA életében.
L. Simon László az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy több átalakítást is tervez. Például egyszerűsíteni szeretné az adminisztrációs környezetet, ezzel kapcsolatban már javaslatokat is kidolgoztak. „Mindent meg kell tenni azért, hogy az alap forrásai ne csökkenjenek, új szakkollégiumi rendszer kell, amely figyelembe veszi a megváltozott finanszírozási és szakmai körülményeket” – tette hozzá. Szerinte a Nemzeti Kulturális Alapnál betöltött elnöki és az országgyűlési bizottsági elnöki poszt nem összeférhetetlen, együttes betöltésének nincsenek jogszabályi akadályai.
***
A Nemzeti Kulturális Alapot a Magyar Országgyűlés 1993-ban az 1993. évi XXIII törvény megalkotásával hozta létre.
A Nemzeti Kulturális Alap célja a nemzeti és az egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének, valamint hazai és határon túli terjesztésének támogatása.
Az Alap többek között támogatja:
a) a kulturális ágazat területén a nemzeti és az egyetemes értékek létrehozását, megőrzését, valamint hazai és határon túli terjesztését;
b) a kulturális ágazatot érintő évfordulókat, fesztiválokat, hazai és külföldi rendezvényeket;
c) a nemzetközi kiállításokon, vásárokon a nemzeti kulturális jelenlét biztosítását, a hazai és külföldi kulturális rendezvényeken, fesztiválokon történő részvételt;
d) a művészeti alkotások új irányzatainak kialakítását, új kulturális kezdeményezéseket, a kultúrával kapcsolatos tudományos kutatásokkal, az épített örökséggel, az építőművészettel kapcsolatos tevékenységeket;
e) a kultúrateremtő, kultúraközvetítő, valamint egyéni és közösségi tevékenységeket, a kiemelkedő szakmai teljesítmények elismerésének díjazását, valamint a szakmai szervezetek által alapított díjakhoz való hozzájárulást.