radicova_iveta_003

Egy rövid találkozó Iveta Radičová kormányfővel és ennyi. Az utolsó kormányülésen való rész(nem)vételüket a liberális miniszterek egyhamar nem felejtik el.

Hivatalos értesülések szerint még az ülés előtt az SaS miniszterei Jozef Mihál, Ľubomír Galko és Daniel Krajcer találkoztak Radičovával, aki közölte velük, hogy a többi koalíciós párt nem szeretné, ha részt vennének a kormányülésén. Ezt követően a liberális miniszterek összepakoltak, elszívtak még egy cigarettát a kormányhivatal épülete előtt, majd a kormánylimuzinokkal elhajtottak. Az érintettek közül senki sem akarta az esetet kommentálni, sem a liberális miniszterek, sem pedig Radičová szóvivője, Rado Baťo.

Ez is egyik következménye a kormány bukásának, amelyet az európai mentőalap elleni szavazatukkal a Smer-SD és az SNS, de az SaS 18 képviselője és az OKS meg az Egyszerű Emberek 3-3 képviselője okoztak. A miniszterelnök asszony már tegnap este felszólította nemcsak az SaS minisztereit, hanem Richard Sulíkot is, hogy azonnali hatállyal távozzanak a tisztségeikből. Nem hivatalos értesülések szerint a parlament már a csütörtöki nap folyamán visszahívja Sulíkot. A liberális miniszterek sorsa egyelőre még nem tisztázott.

A legújabb értesülések szerint az SaS miniszterei ismeretlen helyre távoztak, hogy megtárgyalják azt a javaslatot, amelyet a kormányfőtől kaptak és később visszatértek a kormányülésre. Az Aktualne.sk hírei szerint a kormányfő a tisztségükből való távozásra kérte fel az SaS minisztereit.

Felvidek.ma, dé