30854

November elsejétől, azaz keddtől emelkednek a vasúti közlekedési díjak. Az áremelés elsősorban a rövidebb távon utazókat érinti, ők több mint ötven százalékkal is többet fizetnek a menetjegy megvásárlásakor.

A hetven évnél idősebb polgárok számára jó hír, hogy őket nem érinti az áremelés, sőt, számukra valamivel olcsóbb lesz a vasúti közlekedés.
A vasúti menetjegyek meghatározásának a módja alapjában változik. Eddig különböző szakaszok szerint állapították meg a vasúti díjakat, novembertől az ún. kilométeres alapú árrendszer lép életbe. Azaz, a menetjegy ára a megtett úttal arányos lesz.
A vasúttársaság az áremelést azzal indokolja, hogy nyolc éve emelték utoljára az árakat, és ez idő alatt a villamos energia ára 31 százalékkal emelkedett, az üzemanyagé 77 százalékkal, az infláció 27 százalékos volt, és emelkedett a hozzáadott értékadó (a magyarországi áfa megfelelője) is.
Az új árrendszer szerint a 10 kilométeres út az eddigi 40 cent helyett 75 centbe kerül majd. Az 50 kilométeres út 2,18 euróról 2,75 euróra, a 200 kilométeres 8,9 euróról 9,26-ra, 400 kilométernél 17,18 euróról 18,76 euróra emelkedik. Az IC-vonatok pótdíja a korábbi 1,32 euró helyett 1,5 euró lesz.

Felvidék.ma, on