liszt-ferenc01

A 19. század egyik legjelentősebb romantikus zeneszerzője, Liszt Ferenc Doborján született 1811. október 22-én (meghalt 1886. július 31-én Bayreuthban). A világ zeneszerető közönsége javaslatára az UNESCO az idei évet Liszt-évé nyilvánította.

2011-ben a zeneszerző születésének 200. és halálának 115. évfordulója jegyében zajlott vagy zajlik több felvidéki hangverseny és zenei rendezvény, köztük a már megvalósult XV. Kodály Zoltán Napok is. Születésének napjához közeledve a hangversenyek és kiállítások sora megszaporodott. Október 21-én a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában Liszt Ferenc és pozsonyi barátai címen kiállítás nyílt a zeneszerző pozsonyi kötődésének emlékeiből, amely a múzeum épületében az év végéig tekinthető meg (Bratislava, Žižkova ul. 18).

A pozsonyi Szent Márton-dómban ma a születésnapon, október 22-én 17.00 órakor a nagy magyar génius alkotásaiból Hommage à Liszt címen rendeznek ünnepi hangversenyt. A dómban a zeneszerző orgonaműveiből hallhatnak részleteket Szabó Imre orgonaművész előadásában.

Az évforduló jegyében holnap, október 23-án, (vasárnap) 16 órától a Szent András-templomban orgonahangverseny lesz Rév-Komáromban is. Dr. Szabó Imre docens, a pozsonyi Zeneakadémia orgonaművész-tanára Johann Sebastian Bach és Liszt Ferenc műveit adja elő a templom történelmi orgonáján. A hangverseny a november végéig tartó Harmonia Sacra Danubiana komáromi egyházművészeti sorozat része, melynek minden rendezvénye ingyenesen látogatható. Műsor: Johann Sebastian Bach (1685-1750): a-moll prelúdium és fúga (BWV 543); Liszt Ferenc: Ave Maria (Arcadelt), B-A-C-H prelúdium és fúga, Introitus fantázia és fúga, az „Ad nos, ad salutarem undam“ korált hallgathatják meg.

2011. október 23. Pozsony, 37. Pozsonyi Jazznapok TÓTH VIKTOR ENSEMBLE – hangverseny. Helyszín, Incheba – Expoaréna

A Liszt Ferenc vándorkiállítás megnyitója:
2011. október 25, 18.30 óra, Somorja, Németh-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola. A kiállítás Eckhardt Mária, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatónőjének összeállításában valósul meg. Megtekinthető: 2011. november 10-ig. A kiállít8s megnyitása után hangversenyre kerül sor a művészeti alapiskola nagytermében, közreműködik Lovász Bálint és Mezei Ernő zongorajátékkal, a Szlovák Filharmónia Kórusa pedig előadja Liszt Ferenc Via Crusis művét, vezényel Blanka Juhaňaková.

Ma valamennyi magyar média műsora jelentős részét az évfordulónak szenteli. A világ Liszt-évhez kapcsolódó zenei rendezvényei a www.liszt-2011.hu internetes honlapon tekinthető meg.

Felvidék.ma