30756

„Manapság ugyan szinte már minden fontos szereplő kínál kupé-kabrió változatot valamelyik kompakt modelljéből (BMW 3 CC, Ford Focus CC, Mazda MX-5 Roadster Coupé, Opel Astra TwinTop, Volkswagen EOS, Volvo C70), mégis, az elérhető árú keménytetős kabriók piacán két francia gyártó között dúl az igazi rivalizálás.” Csak egyetérthetünk magyarországi kollégáink megállapَításával, mert ebben a kategóriában tényleg a Peugeot 308 és a Renault Mégane CC püföli igazán egymást. Az oroszlános márka kupé-kabrióját már kipróbáltuk, most a Renault-é volt soron.

Vállasabb, férfiasabb

Első összehasonlításra látszik, hogy a Renault CC férfiasabb autó. Peremvonalai, élei sokkal markánsabbak, vállai szélesebbek – ennyi önmagában is elég. A többi ízlés dolga, nekünk speciel ez tetszik jobban. A Renault mellesleg csukott tetővel is agresszívebb, mint csupa lágy konkurense. Külön dicséretet érdemelnek szép metszésű fényszórói, vagy a hátsó lökhárító alól kifutó ezüstös diffúzor. És akkor még nem beszéltünk a csaknem fél négyzetméternyi üvegtetőről, amely tökéletes átmenetet kínál a kabriózás és a zárt tetős autózás között, és amely természetesen el is sötétíthető. Tesztautónk egyébként „GT Line” csomaggal volt kiegészítve, amely egyebek mellett 17 hüvelykes Celsium alufelniket, füstüveg fényszórókat és acélszürke színű kilincseket/tükörházakat tartalmaz, de része a már említett diffúzor is.

Hátul sem kínpad vár…

Egy kabrió helykínálata külön elbírálás alá esik, ami elsősorban a hátsó traktusra és a csomagtartóra érvényes, Nos, hátsó traktus – a nemrég tesztelt Winddel ellentétben – itt legalább van, sőt tulajdonképpen egész elfogadható méretű; igaz, erre az elöl ülők jóindulatára is szükség van. A bemászás is viszonylag könnyű, főleg nyitott tetőnél. Ami az első üléseket illeti, mi tagadás, láttunk már ezeknél jobb oldaltartásúakat is, méghozzá a Mégane CC-nél sokkal „civilebb” autókban. A GT Line dekórcsomag itt emblémák egész sorával, illetve alumínium pedálokkal köszön vissza; az autó egyébként Dynamique szereltségű volt, kétfunkciós tempomattal, kétzónás automata légkondival, hátsó parkolószenzorokkal, és 4×30 W teljesítményű, digitális bemenetű rádióval. S hogy a csomagtartóról se feledkezzünk meg: soha ennél kisebbel ne találkozzunk egy ilyen kategóriájú autóban!

Nyitott tetővel – bőven 100 felett

Tesztautónkat az 1,6-os benzines alapmotor mozgatta – nem kis bánatunkra. Ezt végképp nem azért mondjuk, mintha minden közlekedőt porig szerettünk volna alázni a csallóközi rónán, hanem azért, mert 110 lóerő és 150 newtonméter egyszerűen kevés egy ILYEN autóhoz. Még akkor is, ha a kabriózás nem a száguldozásról szól. Viszont a kocsi önsúlya a merevítések miatt meghaladja a másfél tonnát – míg például a háromajtós Mégane-é mindössze 1280 kg –, ezért a csodaszép kabriolet ezzel a motorral kifejezetten lusta. A fogyasztási rubrikákban sem ilyen számok dívnak manapság, pedig az autónak hatfokozatú váltója volt, és a váltások időszerűségéről is rendre értesítést kaptunk. A gyönyörű panorámatető természetesen gombnyomásra működött, és utolsó lépésként az ablakok nyitásáról, illetve csukásáról sem feledkezett meg. Nyitása 21, zárása 25 másodpercig tartott, mindkettő kizárólag álló helyzetben. A „normális” kabriózást kb. 90 km/órás sebességig tudtuk élvezhet; efölött tanácsos volt beszerelnünk a feláras szélpajzsot, ami a hátsó üléssor kiiktatásával jár. Ekkor viszont – ha bevállaltunk egy kis natúr hajszobrászatot – még a 130-as tempót is komfortosnak éreztük…

{phocagallery view=category|categoryid=303|limitstart=0|limitcount=0}

Vas Gyula A szerző felvételei)

ADATLAP

Hengerűrtartalom:         1598 cm3
Teljesítmény: 81 kW (110 LE)/6000min-1
Nyomaték: 151 Nm/4250min-1
Sebességváltó: hatfokozatú kézi
Legnagyobb sebesség: 190 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 12,2 s
A csomagtér űrtartalma (kupé/kabriolet): 417/211 l
Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 10,2/6,1/7,6 l/100 km
Ár: 24 990 euró