30440

 Újabb teltázas sikert aratott Boráros Imre Széchenyi-alakítása, ezúttal Nagymegyeren.

A művész a helyi Művészeti Alapiksola dísztermében vendégszerepelt Tarics Péter „Magyar evangélium – Széchenyi cselekvő hitvallása” című monodrámájával, amelyet szeptember 9-én mutattak be Komáromban. A darabban Seliern Crescence grófnőt, Széchenyi feleségét Petrécs Anna színművész, Gróf Széchenyi Bélát, a legnagyobb magyar idősebbik fiát pedig Jónás Csaba előadóművész alakította.
Boráros Imre szuggesztív, megnyerő és hiteles alakítása nagy sikert aratott a nagymegyeri közönség körében. Öröm volt tapasztalni, hogy az előadáson nagyon sok fiatal vett részt, akik gimnáziumi tanulmányaik során behatóan foglalkoznak a magyar reformkorral, s ezen belül gróf Széchenyi István életművével. Boráros előadássorozatának is többek között az a rendeltetése, hogy a magyar történelem e termékeny időszakát ne csak tankönyvekből, hanem hiteles, a történelmi tényeken alapuló színházi előadásokon keresztül is magukba szívják a diákok, megelevenítve egy-egy történelmi személyiséget a világot jelentő deszkákon.
A monodráma története 1820-ban, tehát a magyar reformkor hajnalán kezdődik, és 1860-ig, Széchenyi meggyilkolásáig tart. Az egyfelvonásos színmű öt képben mutatja be Széchenyi nemzetépítő tevékenységét, politikai és közéleti vívódásait, lelkivilágát, a Kossuthtal való vitájának lényegi elemeit, József nádorral és Liszt Ferenccel való kapcsolatát, feleségével, Crescence grófnővel és Béla fiával való sajátos viszonyát, valamint azt, hogy milyen okok vezettek ahhoz, hogy a legnagyobb magyar politikai gyilkosság áldozata lett. A produkciót – stílusosan – Liszt Ferenc muzsikája gazdagította.
Az előadás végén – amelyet gróf Széchenyi István születésének 220. évfordulója tiszteletére rendeztek – a nagymegyeri közönség állva, vastapssal köszönte meg a művészeknek a magas színvonalú előadást.

K.T., Felvidek.ma

{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2011/10/30440_1.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/10/30440_2.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/10/30440_3.jpg” width=”180″ height=”106″ title=”Nagymegyer” }Nagymegyer{/japopup}