31103

A kormányválság rányomja bélyegét a november 17-i pozsonyi ünnepségekre. A jobboldali koalíció a Szlovák Nemzeti Színházban emlékezik a rendszerváltásra, az ünnepségre Sulík pártját, a SaS-t nem hívták meg.

Ľubomír Galko, a SaS védelmi minisztere nem titkolta csalódását. Blogjában megjegyezte, hogy az SDKÚ-KDH-Most/Híd alkotta hármas nem csak a november 17-i ünnepségeket akarja kisajátítani, hanem a történelmet is átírnák. Pavol Hrušovský (KDH), aki éppen Sulíktól vette át a parlamenti elnöki tisztséget, Galko nemtetszésére ironikus választ adott: “A védelmi miniszter úr őrizheti a légteret azon épület felett, melyben rendezvényünket tartjuk”. A SaS a Liberális Házban tart polgári rendezvényt.
A Sme nem szervez külön ünnepséget. Képviselőik ezt a napot arra használják fel, hogy a parlamentben tartandó nyílt nap során a választópolgárokkal találkozzanak. Hasonlóan cselekszik a Szlovák Nemzeti Párt is, a parlamenti jelenléten felül csak annyit tesznek az államünnepen, hogy megkoszorúzzák a kommunizmus áldozatainak emlékművét.
Igor Matovič, az Egyszerű Emberek vezetője ismét “különutas” módon ünnepel, a parlament közelében tüntetést szervez a politikai pártok arroganciája ellen. A Szlovák Nemzeti Felkelés terén pedig tiltakozó sátorozást szervez a politikai pártok finanszírozási rendszerének megváltoztatása érdekében. Ezen kezdeményezése egészen május 17-ig tart.