jegyzet05

Azt írják a lapok, hogy a kulturális minisztérium szerint a dél-szlovákiai „Štúrovónak” azért nem lehet hivatalosan is használni a magyar megnevezését, azaz a Párkány nevet, mert mégsem helyénvaló, hogy olyan településneveket használjunk, amelyek „a Horthy-időszakhoz köthetők és a magyarosítás éveit idézik”.

Ugyanez érvényes természetesen Ógyallára és azokra a településekre is, amelyek az elmúlt évtizedekben váltak önállóvá. Ezért aztán valószínűleg nem lesz majd egyszerű, annak a jelenleg tárcaközi egyeztetés alatt álló kormányrendeletnek az elfogadása, amely a kisebbségi településneveket tartalmazza.

Mit mondjak erre? Az első, ami eszembe jut, hogy az emberi hülyeség nem ismer határokat. Arról feltételezem, felesleges is szólnunk, hogy ez az érv finoman szólva is sántít. Mert hol volt még akkor Horthy, amikor a települést már Párkánynak nevezték. Hiszen már a török idők előtt is említik Parkan néven ezt a helyet. Amikor aztán a törökök elfoglalták, egy palánkerődöt építettek itt, amelynek a „Dsigerdelen Parkan” (zsigerlyukasztó erőd) nevet adták. Štúrovónak csak 1948-ban nevezték el, Ľudovít Štúrról, akinek az égvilágon semmi köze nem volt a településhez, még csak nem is járt itt soha. Ez azonban semmit sem jelentett az akkori hatalomnak. Divat volt akkoriban ugyanis szlovák hírességekről átnevezni a településeket, elsősorban azokat, ahol magyarok laktak. Így lett akkor a teljesség igénye nélkül a Bősből Gabčíkovo, Diószegből Sládkovičovo, Ógyallából Hurbanovo, Peredből Tešedíkovo, Szapból Palkovičovo, Tornaljából Šafárikovo, Gútából meg Kolárovo. Tornalja és Szap azóta már államnyelven is visszakapta az eredeti nevét.

A Daniel Krajcer (hiába a vér nem válik vízzé) vezette tárca szerint a táblatörvény nem véletlenül tiltotta meg egyes kisebbségi elnevezések, mint például Diószeg, Gúta vagy Párkány használatát. Azt állítják, hogy nem feleltek meg a belügyminisztérium szakmai bizottsága kényes ízlésének, azaz „oda nem illőnek találták őket”, ezért aztán nem is lehetett azokat használni. Nem akarom magamat ismételni, így inkább nem ismétlem meg, amit a hülyeségről mondtam. De nem tudom és nem is értem, miért „nem oda illő” például a Gúta megnevezés, hiszen a települést már 1268-ban is így neveztek: Villa Gutta. De hát a történelem, az ugye mit sem számít, az is kiderülhet még, hogy ez a mozgalmas történelmi múlttal rendelkező csallóközi település csak 1948-tól létezik. Akkortól, amikor „Kolárovóra” keresztelték. Töröm a fejem, de sehogyan sem jutok előbbre, hiába kutatok a szlovák nemzet nagyjai után az emlékezetemben, ilyen nevű sehogyan sem akar előbukkanni. Volt ugyan egy nemzetébresztő költő-írójuk, akit Ján Kollárnak hívtak, de ő bizony két l-lel írta a nevét. Ha róla nevezték el a mi Gútánkat így, helyesírási hibával, akkor azóta biztosan forog a sírjában, mert ennek ő sem örülhet.

Szomorú, hogy ez a nemzet meg a kényes ízlésű ítészei inkább eltűrik a hibásan írt szlovák helységnevet, gyakorlatilag meggyalázva így még nemzeti nagyjuk emlékét is, csak hogy magyarul ne lehessen használni hivatalosan a település nevét. Képesek ezért mindenféle hajánál előráncigált indokokat gyártani a horthysta időkről meg az oda nem illőségről. Pedig ettől már az az indok is elfogadhatóbb lenne – vagy legalábbis egyenesebb – hogy „csak”.

Felvidek.ma, Dunajszky Éva