reformatus2

 November 20-án, vasárnap 8.05-kor a Pátria rádió református egyházi műsorában szó lesz arról, hogy miért nem akar Isten a népe között maradni, bemutatásra kerül a madi gyülekezetet és szól lesz a Zsinat legutóbbi ülésén hozott határozatokról is.

Még Mózes a Sinai hegyen tartózkodik, addig a lent várakozó nép új istent, mégpedig egy aranyborjút készíttetett magának. Isten ezért úgy dönt, tovább már nem akar a népe között maradni, nehogy elpusztítsa őket emiatt. Erről szól elmélkedésében Antala Éva nagyölvedi lelkipásztor.
Madon a tíz évvel ezelőtti népszámláláskor szinte valamennyien magyar nemzetiségűnek vallották magukat. Felekezeti megoszlás szerint a katolikusok teszik ki a többséget, de jelentős a helyi reformátusok száma is. A 180 tagot számláló gyülekezetet Sebők János lelkipásztor mutatja be.
November 3-5-e között Rimakokován ülésezett a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház VIII. Zsinata. A nyolc tárgysorozati pont közül a Zsinat elsőként az egyházban kialakult feszültség kérdését vitatta meg. A több órás órás vita után több határozat is született. Az egyházközségek jogállásáról és társulásáról szóló törvényjavaslatnak viszont csak egy részét szavazták meg első olvasatban a küldöttek. A Zsinaton született határozatokról Fazekas László püspökkel készült beszélgetés.

Műsorvezető-szerkesztő: Iski Ibolya
Adásidő: 2011. november 20, vasárnap 8.05
Ismétlés: 2011. november 21, hétfő 12.05

Reformata, Felvidek.ma