szlovak-parlament03

Az Iveta Radičová (SDKÚ-DS) kormánya bukása óta kedden ül össze először a Szlovák Nemzeti Tanács, hogy több sarkalatos törvényről döntsenek a honatyák, amelyek mindennapi életünket évekre előre meghatározzák.

A szlovák jobbközép pártok szövetségének ereje kifulladt, a liberálisok saját „ütemre táncolnak”, kérdés így, hogyan fognak megszületni a döntések? Vajon az ellenzéki Fico szociáldemokrata pártja mennyire lesz ebben segítőkész a kirobbant lehallgatási ügy után? Mennyire érdeke szétzilálni a jobboldalt, hogy a választásokon övé legyen a diadal? Kérdések, amelyre a parlamenti padsorokból kapjuk majd meg a választ. Arra is, hogy az ideiglenes kormány működéséhez elengedhetetlen közel 100 jóváhagyásra váró feladat zöld utat kap-e a tisztelt házban?

Az első kényes téma a bírákról és ülnökökről szóló törvény módosítása, amelyet még a köztársasági elnök küldött vissza módosításra. Most már 76 igen szavazattal léphet hatályba, nem elég a padsorokban ülő képviselők többségének szavazata. A parlamenti vita megkezdése előtt Szlovákiában a legnagyobb érdeklődéssel várt téma a Mečiar-féle amnesztiatörvény hatályon kívül helyezéséről szóló alkotmányos törvény parlamenti sorsa lesz. Ez már a sokadik kísérlet arra, hogy megtörjék az közkegyelem hatályát, és a társadalom választ kapjon azokra a törvénytelenségekre, amelyeket a második Mečiar kormány (1994. december 13. – 1998. október 29) idejét követtek el. Hasonlóan nagy vita várható a képviselők mentelmi jogának korlátozásáról szóló törvényről, amelynek jóváhagyása szintén sokadik próbálkozáson esik át.

Az érzékeny témák közé tartozik a képviselők és az ő javadalmazásukhoz kapcsolódó állami tisztségviselők bérének befagyasztásáról szóló indítvány. A képviselők saját jövedelmük növekedését még hajlandók jegelni, de vajon mennyire lesznek bátrak hozzányúlni a köztársasági elnök, a bírák és a többi alkotmányos tisztségviselő fizetésének befagyasztásához?

A jövő évi állami költségvetés az, amelyhez a szlovák médiában eddig a legtöbb nyilatkozat és követelmény hangzott el. Ezek között a Matovič-féle Egyszerű Emberek pártja feltétele a legérdekesebb. Ők a költségvetés jóváhagyását egy törvénymódosító javaslatuk elfogadása után hajlandók csak támogatni. Ebben a választások után a parlamenti pártoknak járó anyagi támogatást szeretnék a felére csökkenteni. Bár előzetesen mind a négy volt koalícióspartner beleegyezését adta a törvénymódosításhoz, de más az ígéret és más a törvényhozásban tett cselekedetek gyakorlata. Erről sokat lehetne mesélni. A költségvetéshez az ellenzék részéről is több módosító javaslat beterjesztése várható. Ficoék jövőre a költségvetési hiány lefaragása érdekében milliomos-, illetve nagyvállalati adót szeretnének bevezetni. A költségvetéssel és a költségvetési hiánnyal van összefüggésben a tervezett szociális juttatások emeléséről szóló törvény, illetve az egészségügyi nővérek és szakorvosok bérfejlesztéséről szóló indítvány, amiről még a szövetségen belül is megoszlanak a vélemények. Jóváhagyásuk csak az ellenzék támogatásával képzelhető el. Sorsukról a parlamentben valójában Fico fog dönteni, nem a jobbközép szlovák kormánykoalíció.

A további téma olyan mint a puskaporos hordó, ha szikra kerül bele szétszabdalhatja a még összetartó volt szövetségeseket is. Ez az állampolgársági törvény módosításáról szóló indítvány. Egy képviselői javaslattal szeretnék kivenni a Fico-féle bosszútörvény legkíméletlenebb részét, a szlovák állampolgárság megszűnéséről szóló passzusát. Számunkra ez lesz a legfontosabb, leginkább figyelt tárgyalási pontja az ülésnek. Kíváncsian várjuk, hogy vajon a képviselők többsége felül tud-e emelkedni kicsinyes szlovák nacionalista görcsén vagy marad minden a régi, ingerelő formájában? Hasonlóan nagy vita várható az új ünnepnap, az október 28 (a volt Csehszlovákia megalakulása) ünneppé nyilvánításának kérdésében is. Mindkét téma újra felszítja a magyar-szlovák, illetve a szlovák-cseh ellentéteket és várhatóan a címünkre és a csehek címére elhangzó parlamenti gyalázkodást is.

Egy témában szinte biztosra vehető az egyetértés, és a törvényjavaslat sima parlamenti jóváhagyása. Ez a mindenkori kormány költségvetési hiányáról és az államadóság plafonjáról szóló törvény. Az indítvány jóváhagyására az európai jogszabályok kötelezik Szlovákiát.

A szlovák parlament keddtől zajló vitáját mi is figyelemmel kísérjük majd, és fontosabb történéseiről folyamatos tájékoztatást adunk olvasóinknak.

Felvidek.ma, dg