31148

Az idei Budapestért díjat november 17-én két felvidéki kitüntetett is átvehette, a losonci születésű Szvorák Katalin népdalénekes és a füleki származású Kerekes Éva színművésznő.

Az 1873-as ünnepi közgyűlés emlékére – amely a főváros egyesítésének szimbolikus és gyakorlati jelentőségű mozzanatához, a Buda, Pest és Óbuda egyesítése után létrejött főváros tanácsának első üléséhez kötődik – november 17-ét Budapest napjaként ünneplik. A városegyesítés idei, 138. évfordulója alkalmából az Újvárosháza dísztermében számos budapesti kitüntetést adtak át.
Az ünnepségen Tarlós István főpolgármester mondott ünnepi beszédet, melyben arról szólt, hogy a nemzte felemelkedéséhez szükség van példaképekre, akik “szavaikkal, tetteikkel, egész életükkel nevelnek”. Az idei díjazottakat ilyen hiteles példaképeknek tekinti a főpolgármester.
A főváros napján több elismerést is átadtak, így a Pro Urbe díjat, a Fővárosi Emlékzászló díjat, a Papp László Budapest Sportdíjat, Zalabai Gábor – A budapestiek esélyegyenlőségéért díjat, valamint a Főváros szolgálatáért díjat.
Budapestért díjat idén huszonhatan vehettek át, köztük tehát Szvorák Katalin és Kerekes Éva. A kitüntetettek között találjuk még Kovács Ákos
előadóművészt, Sándor György humoralistát, Gáspár Sándor színművészt, Gerendai Károly rendezvényszervezőt is.

Szvorák Katalin Losonc szülöttje, mesés gyermekéveit az Ipolymenti Pinc falujában töltötte. Első szereplése háromévesen a falu kultúrházának avatóján volt. Klasszikus hegedülést és néptáncolást a fülekpüspöki Palócban tanult, első táncdaléneklési sikereit Kovács Kati számokkal, operett- próbálkozásaival érte el. Füleki gimnáziumban érettségizett. 1976-ban és 78-ban megnyerte a szlovákiai magyarok népdalversenyét.Az ELTE-n magyar-könyvtár szakon végzett. 1980-ban megkapta a Népművészet Ifjú Mestere elismerést. 1996-tól a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola tanszakvezető népdaltanára, 2010-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének vendégtanára. 27 önálló hanghordozója jelent meg, az elmúlt 33 évben több mint 3000 koncert adott 3 kontinens 31 országában.
Díjai: Röpülj páva (1981), Lajtha emlékverseny (1988), Magánénekesi félállás a Honvéd Művészegyüttesnél (1983-2005), Soros ösztöndíj (1990-92), Fülek város díszpolgára (1996), Liszt Ferenc-díj (2000), Hungaroton-díj (2001), Kodály Zoltán – díj (2002), Pinc díszpolgára (2006), Bartók Béla emlékdíj (2007), Szentendre Közművelődéséért díj (2009), Béres Ferenc – díj (2009), Alternatív Kossuth – díj (2010), Tinódi-díj (2011), Budapestért-díj (2011)

Kerekes Vica Éva Füleken született. Már az általános iskolában sikeres fellépései, szereplései voltak. A pozsonyi Színművészeti Főiskolán tanult. Dolgozott riporterként, kulturális rendezvényeket szervezett. Budapestre költözött, itt él férjével Vígh Csaba művészeti fotóssal. Főbb színházi szerepei: Szentivánéji álom, Nagykutyák, Sose halunk meg, Szarkaláb Chicago, Az eltűnt idő nyomában, Egy szerelem három éjszakája, A rózsa neve, Passió, Trisztán és Izolda, Hamlet, Yvonne, Burgundi hercegnő. Főbb filmszerepei: Koneená stanica – Végállomás (2004), Démoni – Démonok (2005), A vadlány (2006), Odaát (kisfilm) (2007), Kísértés (2007), Bakkermann (2008), Mázli (2008), 1 (2008), Nestida (2008) Ki/Be Tawaret (2010) Kerekes Vica vehette át a 41. Magyar Filmszemlén a Legjobb női alakításáért járó díjat a Ki/Be Tawaret című filmben nyújtott alakításáért. Őt fedezhetjük fel pl. a Pickwick reklámban is.

Felvidék.ma