31266

,,Jelentem, az elsősök fel lettek avatva, és mától teljes értékű tagjai iskolánknak, ezredünknek!” – a gólyaavatás – diáknap keretein belül hallhattak ilyen és ehhez hasonló mondatokat, ugyanis a Selye János Gimnáziumban a minap zajlott le a már hagyománnyá vált diáknapi ceremónia.

Ezen a napon a végzősöké és az elsősöké volt a főszerep – az újak egy katonai “kiképzésen” vettek részt, melyet a negyedikesek állítottak össze számukra – hogy méltó utódai lehessenek a negyedikes hős veteránoknak. A Városi Sportcsarnok termében zajlott az alapos kiképzés, akadálypályák, kötélhúzás és futóversenyek formájában. Természetesen emellett a szórakozás sem maradhatott el, születtek jobbnál-jobb versek az újoncok tollaiból, majd közösen megtekinthették a “gólyák” kultúrműsorait. Ezután az egész diákság és a tanári kar is be lett vonva a mókába – egy általános műveltségi kvízt állítottak össze számukra a szervezők, amiben teljesen természetesen a végzős évfolyam diákjai győzedelmeskedtek – nem hiába a gimnáziumban eltöltött 4, esetenként 8 év megtette a hatását – de a nyereményt átengedték a legkisebbeknek, az újonnan megnyílt prímó (1.N) tagjainak.
Az utolsó esemény a tanár-diák futballmeccs volt, amelyre szép kis szurkolótábor gyűlt össze, de a diákok nagy bánatára a tanárok ismét győzedelmeskedtek – zsinórban már vagy majd’ két évtizede. Elmondhatjuk, hogy ez a nap a diákság számára felüdülés volt – egy nap, amikor kizökkenhettek a normál iskolai kerékvágásból, és kicsik-nagyok együtt szórakozhattak.

Fotók: Kiss Tünde
Katona Éva, Felvidék.ma

{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2011/11/31266.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/11/31266_1.jpg” width=”160″ height=”106″ title=”nagyítható” }nagyíthat{/japopup}