29219

Lehet megsértődni a kijelentésemen, mert általánosítok. Lehet Görögországban sokan nem osztják a szocialista Jorgos Papandreu kormányfő politikai nézeteit és kormányzási stílusát, amivel csődbe vitte az országot. Aki számára játszva lehet egy újkori görög drámát előadni az Akropolisz alatt, ami sokkolja egész Európát.

De ezt a kormányt a görögök jutatták hatalomra. A demokrácia őshazájában ebből eredően a görög népé is a felelősség azért a képért, amit a múlt hét péntekén bejelentett népszavazás, majd a szerdai visszavonása után Európa és a világ róluk megformált. Túlzás nélkül ki lehet jelenteni, hogy amit Európa és főleg az euróövezetbe tartozó országok polgárai előtt Papandreu eljátszott, az már a politikai és emberi szélhámosság határát súrolja, ha nem az. Hatalma megőrzése céljából mindnyájuk pénztárcájába nyúlt, és hasító fejfájást okozott az egyszerű, a politikát csak kedvtelésből űző polgároknak is. Nem beszélve a pénzintézetekről, a tőzsdékről, ahol a hétfői nyitás után pánikhangulat uralkodott, és milliárdokra tehető az értékpapírokban okozott anyagi vesztesség. Iveta Radičová nálunk majd a haját tépte, hogy ezért az országért, ezért a népért áldozta fel politikai karrierét, hagyta megbuktatni kormányát. Csak Richard Sulík járt örömtáncot, mert mondhatta és mutogathatott Athén felé: Emberek kikre pazaroljátok ti a nehezen megkeresett centjeiteket! Ilyen országért akartok ti a világ pénzpiacán kezességet vállalni?

Mit várhatunk ezek után? Újabb görög drámákat, vagy lesz annyira demokrata a görög nép, hogy ezt a politikailag csődöt mondott embert leveti az Olümposz-hegyéről és arra érdemesebb ember fejére teszi a babért. Kell, hogy érzékeljék a görögök, lassan minden európai népnek teli van velük a „hócipője”. Az eddig kedvelt utazási célnak tartott ország, a felbecsülhetetlen értékű műemlékek, a forró nyarakon hűsítő türkizkék Égei-tenger sem tud olyan vonzó lenni, amit Papandreu politikája ne tudna ellenszenvessé tenni. Nem lehet Európa szemét a görög történelmi múlttal és volt dicsőségével betakarni. Az ország északi határain túl élők körében nagy lett a csalódottság és a felháborodás. Nem csak a politikusokban. Már az egyszerű emberekben is, mert visszaéltek a segítőkészségünkkel, a jó szándékunkkal. Megtört a görög nép iránti bizalom, az őszinteség, a szeretet, ami a mediterrán klímájuk iránti vonzalmunkat táplálta. Magyarán, hiába a sok felépített szálloda, ha nem lesz turista, aki odalátogat.

Csak a magam nevében tudok nyilatkozni, de a történtek után biztosan mondhatom, én sok évre elkerülöm a valamikor gyakran látogatott országot, mert oly nagymértékű a görög felelőtlenség miatt az elmúlt napokban megélt csalódásom.

Felvidék.ma, Dunajszky Géza