31065

Ján Figeľ közlekedésügyi miniszter (KDH) és Robert Kaliňák, a Smer ex-belügyminisztere voltak a Markíza kereskedelmi televízió vasárnapi vitaműsorának vendégei. Figeľ – bizonyos feltételek mellett – elképzelhetőnek tartja a Smerrel való együttműködést.

Figeľ szerint Szlovákinak stabil felelősségteljes kormányzatra van szüksége. A Smerrel közösen ez nem reális, amennyibe továbbra is olyan politizálást folytatnak, mint amilyenre példa volt az egyébként stabil Smer-kormányzat alatt. Figeľ itt elsősorban a méregdrága projektek támogatását, a botrányos faliújság-tendert és az emissziós kvótákkal való átláthatatlan üzletelést vetette Kaliňák szemére. Kaliňák kontrázott, a jelenlegi kormány erősen vitatható körülmények között döntött az adóigazgatóság székhelyéről és a platinahálók eladásáról, de visszament az egykori Dzurinda-kormányzat által méregdrágán megépített Branisko-alagútig is.
Kaliňák elmondta, arról a Smer nem spekulál, hogy kivel kormányozna. Ez a kérdés csak akkor válik aktuálisssá, miután a választópolgárok a jövő évi előrehozott választásokon, 2012. március 10-én döntöttek az új szlovák parlament erőviszonyairól.

Felvidék.ma, on