euro02

Kerekasztal-tárgyalások útján próbálnak megegyezni a jövő évi költségvetési javaslatról a koalíciós pártok – jelentette be Iveta Radičová kormányfő a Pavol Hrušovský házelnökkel való találkozója után.

Az állami költségvetés jóváhagyásának fontosságát Hrušovský is tudatosítja, annak támogatásáról ezért egyeztetni kíván a volt koalíciós pártok elnökeivel. A parlament elnöke prioritásának tartja a jövő évi költségvetés jóváhagyását, még ha nem is optimális formában kerül elfogadásra. „Inkább legyen egy nem teljesen tökéletes, de mégis valamilyen állami költségvetésünk, mint semmilyen – tette hozzá Hrušovský.

Radičová hangsúlyozta, hogy Szlovákia nagyon turbulens időket él és a gazdasági előrejelzések gyakran változnak. „És ezek a változások elég drámaiak” – mondta. Ha a parlament mégsem fogadná el a költségvetést, akkor Szlovákia költségvetési provizórium alapján gazdálkodna. Ennek Radičová szerint egy előnye és egy hátránya is van. Az előnye az lenne, hogy némely költségvetési fejezetben a költségvetési javaslatban tervezettnél több pénzforrás állna az ország rendelkezésére. A hátránya viszont az, hogy a kormánynak rendszeresen rendeleteket kellene elfogadnia, hogy ne növekedjen a deficit.

Radičová kezeskedik arról, hogy az ez évi deficit nem lesz magasabb a tervezettnél, a jövő évit pedig a kormány igyekszik a 2011-es év szintje alatt tartani. Az állami költségvetésről a parlament decemberi ülése során tárgyalnak majd , de a csökkenő gazdasági növekedés miatt már most is több száz millió eurós hiány mutatkozik.

Felvidek.ma, dé