zene5

A Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűverseny az idén immár 10. alkalommal kerül megrendezésre Galántán a Városi Művelődési Központban 2011. november 17-19. között.

A verseny külföldi résztvevői megérkezésük után a galántai Zenei Napok keretén belül Érdi Tamás Prima Primissima-díjas zongoraművész koncertjén vettek részt. A hegedűverseny november 18-án, pénteken 10.00 órától kezdődött a galántai Városi Művelődési Központ bábtermében. A résztvevők a verseny első részében a kötelező műveket adták elő, majd rövid szünet után következett a verseny második része, ahol a választott művek kerültek bemutatásra. A 3 tagú zsűri szakmai értékelésére 14.30 órától kerül sor. A zsűri tagjai Fertőszegi Csilla, Baradics Jenő és Beyer István. A gálaműsor 17.00 órától kezdődik, a fellépési sorrendet a zsűri határozza meg.  Az est záróeseménye az eredményhirdetés és a díjkiosztás lesz.

Szombaton, november 19-én a résztvevők igény szerint galántai kiránduláson vehetnek részt a Kodály emlékek nyomában (vasútállomás, alapiskola, gimnázium, városi park).
Az idei Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűverseny 4 kategóriájában 9 magyarországi település 24 résztvevője vesz részt.

SzJ, Felvidék.ma