31067

Overdose – hátán világ legjobbjai közé tartozó Lafranco (Frankie) Dettori zsokéval – 2008 után ismét megnyerte a Rómában rendezett Premio Carlo e Francesco Aloisi versenyt. (Videóval frissítve)

Overdosenak a júniusi Royal Ascoton, a King’s Stand Stakes futamon elért negyedik helye óta ez volt az első versenye, a csaknem fél éves kihagyás utáni visszatérése bravúrosra sikeredett. Az utóbbi 25 évben mindössze két versenyló tudott duplázni a római viadalon!

Overdose a versenyen végig a mezőny elején haladt. A pannoniaoverdose.hu tájékoztatása szerint a Overdose lovasa, Frankie Dettori úgy látta, a versenyt nagyobb előnnyel is megnyerhette volna, de a taktika szerint annyit kért tőle, amennyi a biztos győzelemhez kellett. Hozzátette, mennyire örül, hogy lovagolhatta, azért is, mert először nyerte meg ezt a versenyt. A legjobb olasz sprintereket verte, itt nincs ennél nagyobb díjazású rövidtávú verseny, s a legnagyobb ellenfél, akivel szinte távolozták a mezőnyt, Dagda Mor az utóbbi öt versenyéből négyszer nyert. Az olasz lovat végig ostorozták az utolsó kétszázon, Overdose tele kézből jött, pedig ez a verseny most kétszázzal hosszabb volt a szokottnál. {phocagallery view=category|categoryid=2|imageid=9704|detail=0|float=right}Ezért nem is ment el az elején, mint általában, hogy a végére is maradjon ereje. Kellett is, mert ezernél egy pillanatra Dagda Mor feje volt elől. De nem hiába Frankie Dettoriújra indította a lovat, amely biztosan nyert fél hosszal, a többiek legalább három hosszra voltak tőle. A lefutási idő is alig egy másodpercre van a pályarekordtól, 1.08.40, Dettori elmondta, csak 75%-ot “kért” a lótól.

pannoniaoverdose.hu, Felvidék.ma, on