31347

Huszonöt százalékkal keresnek kevesebbet a hazai egészségügyben dolgozók a szlovák kollégáiknál – derül ki a Workania.hu összehasonlító felméréséből. Míg Magyarországon 156.500 Ft a havi bruttó átlagfizetés ebben a szakmában, addig Szlovákiában 208 ezer forintnak megfelelő euró.

Félő, hogy hamarosan a magyar egészségügy is a szlovákiaihoz hasonló nehéz helyzetbe jut, ugyanis több mint 2.000 orvos helyezte letétbe felmondását, magasabb béreket követelve. Az utóbbi hónapokban egyébként is több száz orvos hagyta el Magyarrszágot, hogy külföldön magasabb fizetésért, jobb körülmények között dolgozhasson, mivel a magyar kórházak is végveszélyben vannak – mondta el az InfoRádiónak Ficza János, a portál szóvivője..
Szlovákiában is hasonló helyzetben van, a kormány hétfőn már rendkívüli ülést tartott a szakszervezetek követelései miatt. A Workania állásportál által működtetett Fizetések.hu éppen ezért legutóbbi kutatásában arra volt kíváncsi, vajon mennyit keresnek a hazai egészségügyben Szlovákiához képest?
Az internetes bérfelmérés a két országból több mint 4.000 egészségügyben dolgozó munkavállaló béradatait elemezte, amelyek alapján kiderült, hogy míg Magyarországon 156.500 Ft a havi bruttó átlagfizetés ebben a szakmában, addig Szlovákiában 208 ezer forintnak megfelelő euró.  Ez a 25 százalékos különbség a szakmai tapasztalatot is figyelembe véve 6-10 év után nyílik a legnagyobbra: az ennyi éve a pályán lévő egészségügyi dolgozók ugyanis Magyarországon már harmadával kevesebbet keresnek a szlovák kollégáiknál. A legkisebb különbség a pályakezdők esetében adódott: 17 százalék.
A Fizetések.hu pozíciók szerint is megnézte az átlagbérek nagyságát: a legkevesebbet, átlagosan mindössze 101.200 forintot a kórházi ápolók és gondozók kapják, az egészségügyi asszisztensek átlagbére 125.000, a nővéreké átlag 128.000, a laboránsoké 151.700, a mentőtiszteké pedig közel bruttó 160 ezer forint. Az orvosokon kívül a főnővérek keresik a legtöbbet az egészségügyben, átlagosan bruttó 192.000 forintot.
Az orvosok – nem megkülönböztetve a specializálódást – átlagosan 214 ezer forintot kapnak, ami harmadával kevesebb a szlovákiai kollégáiknál. A legtöbbre a fogorvosok számíthatnak, az ő átlagbérük – a magánpraxist is figyelembe véve – 218 ezer forint, Szlovákiában kollégáik ennél 41 százalékkal többet keresnek.
(infoRádió, workania.hu)