reformatus02-200

 Bibliát a városnak címmel jótékonysági teremtornát szervezett november 12-én a Dunaszerdahelyi Református Egyházközség a Kálvin Polgári Társulással karöltve a város sportcsarnokában.

Négy csapat – a magyarországi színvészválogatott, a felvidéki református lelkészek, a dunaszerdahelyi kórház orvosai és a helyi gyülekezet férfi tagjaiból álló csapat – izgalmaktól sem mentes játékban mérkőzött meg egymással. A rendezvény ideje alatt, illetve azt követően több mint 1200 euró értékű adomány gyűlt össze. Ezek nagy része pénzbeli felajánlás, de többen Bibliákat adakoztak ebből a célból.
“A jótékonysági futballtorna ötletét az adta, – mondta Görözdi Zsolt helyi lelkipásztor, a rendezvény ötletadója és szervezője – hogy manapság egyre kevesebben ismerik és olvassák a Szentírást. Nemcsak az egyházon kívüliek, de még az egyes gyülekezetekkel szorosabb kapcsolatot fenntartók sem. Pedig a Biblia nemcsak az európai kultúránk egyik pillére, az általános műveltség megkerülhetetlen irata, hanem Isten Kijelentett Igéje és hitünk tájékozódási alapja is. De ritka az az intézmény, ahol fontosnak tartják, hogy legyen kéznél egy-egy Biblia, sőt a helyi szállodák többségéből is hiányzik.”
A Dunaszerdahelyi Református Egyházközség ezért úgy határozott, változtat ezen a helyzeten és megajándékozza bizonyos számú Szentírással a város közintézményeit. A szükséges anyagiak előteremtése érdekében jótékonysági teremtornát szerveztek. Feszty Zolt közvetítésével meghívták a Szlovákiában több jótékonysági alkalommal is vendégeskedő magyarországi színészválogatottat, de a szlovákiai református lelkészek futballcsapata is eljött, amely eddig ilyen cél érdekében még nem futballozott. A teremtornába a dunaszerdahelyi kórház és rendelőintézet orvosokból álló csapata is bekapcsolódott, valamint a helyi gyülekezet férfiakból álló futballcsapata jelezve a civil szféra, illetve az értelmiség érdekeltségét is. Az izgalmaktól egyáltalán nem mentes teremtornának végül ez utóbbiak lettek a győztesei.
A rendezvény ideje alatt több pénzbeli felajánlás is érkezett. Voltak olyanok is, akik Bibliákat vásárolták és azt ajánlották fel a Bibliát a városnak mottóval meghirdetett rendezvény céljára. Az Alistáli Református Alapiskola több mint 20 újfordítású Bibliát ajándékozott. Görözdi Zsolt lelkipásztor tájékoztatása szerint az eddigi felajánlásokból 150 Bibliát tudnak eljuttatni a célközönségnek. Adományokat erre a célra továbbra is szívesen fogadnak.
A tervek szerint a Bibliákat karácsony előtt juttatják el a város magyar és szlovák tannyelvű alap- és középiskoláiba, a megyei fenntartású kórház és rendelőintézetbe, a városházára, a két nyugdíjas panzióba, a hotelekbe és szállásadó intézményekbe, a járási bíróságra, a Nefelejcs gyermekotthonba, valamint a járás szociális intézeteibe.

Reformata, Felvidék.ma