31485

Folytatódnak az Esterházy Jánosról való megemlékezések szerte az egész Kárpát-medencében. December 9-én a szabadkai Pannon Televízióban, december 12-én pedig a dunaszerdahelyi Vermes-villában emlékeznek a felvidéki magyarság mártírsorsú grófjára Az üldözöttek védelmében című film vetítésével.

„Az üldözöttek védelmében” című dokumentumfilm bemutatója szlovák és angol nyelvű felirattal Pozsonyban ez év március 4-én történt. A rimaszombati Vörös Attila által rendezett 60 perces összeállítás azóta több sikeres vetítést élt meg. Legutóbb Komáromban, a Római Katolikus Plébániában mutatták be. Erről készült tudósításunkban (lásd itt) részletesen ismertettük a filmet, melynek szöveges változatát elektronikus folyóiratunk, a Felvidéki Magyarok második számában is közöltük.

Az Esterházy-film bemutatóját rendszerint kísérő előadásokkal, vagy ismert közéleti személyiségekkel való beszélgetésekkel kötik össze.
A Pannon Televízióban december 9-én, 20.30-kor vetítik a filmet és egy fél órás beszélgetést Duray Miklós felvidéki közíróval és Mészáros Zoltán délvidéki történésszel. A televízió interneten is nézhető, a http://www.pannonrtv.com címen. A Pannon Tv-t és a Pannon Rádiót a Pannónia Alap nevű civil szerveződés működteti, amely 2005-ben alakult, azzal az elsődleges céllal, hogy fejlessze Vajdaságban a magyar nyelvű tájékoztatást, és hozzájáruljon a vajdasági magyarság közösségként való megmaradásához, társadalmi felzárkózásához. A Magyar Nemzeti Tanács 2010. július 30-án az új törvény adta lehetőségeket kihasználva a Pannónia Alap társalapítójává vált.
A december 12-i dunaszerdahelyi rendezvényre az Esterházy János Polgári Társulás és a Pázmáneum Polgári Társulás szervezésében kerül sor, 17 órától a Kortárs Magyar Galériának otthont adó Vermes-villában. A vetítés után Csáky Pál előadása hangzik el a felvidéki magyar mártír grófról, majd Hetényi József, Esterházy volt rabtársa ismerteti a halálra ítélt magyar politikus testamentumát.

A film portálunkon is megtekinthető:

http://www.felvidek.ma/mozaik/media/videogaleria

Felvidék.ma