A komáromi képviselő-testület takarékos költségvetést fogadott el, amely megszorításokkal számol, főleg az oktatásügy, a kultúra, a sport, a környezetvédelem és a hulladékgazdálkodás területén.

A városi hivatal 12 000 euróval kevesebb pénzből fog gazdálkodni, ami alkalmazottak elbocsátását hozza magával.

„Az átszervezés szükséges lesz. Elsősorban az alkalmazottak számának természetes csökkenését szeretnénk elérni – vagyis a nyugdíjasoktól válnánk meg, de valószínűleg egyéb személyzeti változásokra is szükség lesz .” – mondotta Anton Marek polgármester.

Jelenleg mintegy 170 alkalmazott dolgozik a városházán, ami Marek szerint létszámfelesleget jelent. Egyúttal 2012 során növelni kell a városi rendőrség létszámát, mivel kicsi az állományuk, tette hozzá a polgármester.

A költségvetést a 24 tagú testület 14 tagja szavazta meg, a Most-Híd képviselői tartózkodtak a szavazás során. Hortai Éva (Most-Híd) szerint a költségvetésnek sok hiányossága van, ezért sok változást kell majd rajta eszközölni 2012 során. „Az elfogadott költségvetés elsősorban az oktatásügy, a kultúra, a sport, a környezetvédelem és a hulladékgazdálkodás területén takarékoskodna, illetve Novák Béla polgármester-helyettes szerint a városi hivatal 13 alkalmazottjának elbocsátásával számol.” – tájékoztatta a SITA hírügynökséget Hortai Éva.

A képviselő-testület nem fogadta el a város vezetésének javaslatát a helyi adók és illetékek emeléséről, azok tehát maradnak a jelenlegi szinten. A háztartási szemét elszállításának díját 16 százalékkal, míg Őrsújfalu egyes részein az ingatlanadót 100 százalékkal kívánták emelni.

(SITA, Felvidék.ma)