31655

 A Karácsony előtti év végi hajtásban a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola a Hunfalvi János Polgári Társulással karöltve még egy utolsó, iskolai méreteket öltő, nagyszabású rendezvényt szervezett.

2011.december 13-án ez az esemény nem más volt, mint a kétévenként megrendezésre kerülő Ki mit tud és Ki mit alkot tehetségkutató verseny, ami immár hetedik alkalommal folyik. Az esemény elsődleges célja a nem mindennapi diákok felfedezése és a lehetőség biztosítása kibontakozásukhoz..Ehhez a színvonalas versengéshez csatlakozott a Márai Sándor Polgári Társaság is, akik Szárnypróba néven keresik a tehetséggel megáldott magyar gyerekeket. A Szárnypróba Czajlik Józsefnek, a Thália színház igazgatójának és Dudás Péternek, a Thália Színház színművészének az ötlete volt. Ez a kezdeményezés már 1996-ban elindult, de sajnos nem lett folytatása, csak tavaly.

A Ki mit alkot pályamunkák iskolánk előcsarnokában voltak kiállítva, melyeket szakemberekből álló bizottság bírált el. Nevezetesen:
Fecsó Szilárd- képzőművész
Komjáthy Zsolt – grafikusművész, iskolánk tanára
Éliás Ádám- keramikus

Az elődöntő már reggel fél kilenckor kezdődött a Thália színházban. Először az alapiskolások produkcióját láthattuk, később pedig a gimnazisták versenyeztek különböző kategóriákban, amelyek a következők voltak: vers-és prózamondás, ének, tánc, hangszer, egyéb.

A jobbnál jobb produkciókat elbíráló szakmai zsűri tagjai voltak:
Csurkó Éva- iskolánk igazgatója
Homolya Éva- nyugalmazott énektanár
Ferenczei Andrea- iskolánk igazgatóhelyettese, énektanár, karnagy
Dudás Péter- a Thália színház színművésze
Richtarcsík Mihály- koreográfus, néptáncos
Tóth Nikolett- iskolánk diákja.

A zsűri hosszas tanácskozása után megszületett a döntés. S a legjobbak az esti gálaműsoron mutatkozhattak be.

Az alapiskolából a vers- és prózamondás kategóriájában Sivák Dóra, Krcho Borbála, Köteles Lilla, Illés Dávid, Urbán Oszkár, Gabjasz Dániel, Davítko Olivér és Hančovský Gabriella szerepeltek

Az elsős Szeghy Eszter és az ötödikes Berta Fanni gyönyörű népdalokat énekeltek és csengő, tiszta hangjukkal lenyűgözték a közönséget. A tánc kategóriában indult a gyerekszínész Kuczik Mária, aki most a  Diótörő című balettből adott elő egy részletet Ádám Szabolcs, aki már évek óta tagja az Árvácska gyermektánccsoportnak, a gömöri folklór világát mutatta be. Kristóf Katalin – Adám Tamás kettős bravúros cha-cha-chát táncolt.

Ollé Viktória filmzenéket játszott, Hanesz Zoltán- Orémus Péter páros a Szállj,szállj sólyomszárnyán című ismert slágerrel, és Szabó Dániel egy Beatles ismert dalával arattak nagy sikert.A műsor első részét a 2.A osztály temperamentumos Zumbája zárta. A kis csipet csapat háncsszoknyában igazi afrikai hangulatot csináltak Shakira Wakawakájára.

A gimnázium legjobbjai a gálaműsor második részében mutatkoztak be. Vajner Csilla egy Vámos Miklós prózával aratott nagy sikert. Hangszer kategóriában indult a zongorista Frindt Mathias,a citerázó Mohňanský Dominika és Lazúr Noémi, akik a tehetségkutató versenyek állandó résztvevői.

Nagy Emese és Hubay Dávid egy romantikus rumbával , Bobnár Lídia és Tipcsák Balázs pedig egy világslágerrel arattak nagy sikert.

Végül a 2.B-sek kötelező olvasmányok rövid összefoglalóját mutatták be frappánsan és humorosan.Bodon Andrea tanárnő ismét lenyűgözött bennünket.

A Ki mit tud díjazottjai:

Alapskola-
Vers:
1. Hančovská Gabriella
2. Davítko Olivér
3 . Sivák Dóra és Urbán Ádám

Próza:
1. Illés Dávid
2. Krcho Borbála
3. Köteles Lilla

Hangszeres zene:
1.Szabó Dániel
2. Hanesz Zoltán, Orémus Péter
3.Ollé Viktória

Ének:
1. Berta Fanni
2. Szeghy Eszter

Tánc:
1. Kristóf Katalin, Ádám Tamás
2. Kuczik Mária és Ádám Szabolcs

2.A-különdíj
A gimnázium díjazottjai:
Vajner Csilla- próza
Bodnár Lídia, Tipcsák Balázs- ének
Nagy Emese, Hubai Dávid – tánc

4.B – ének
2.B – jelenet

A Ki mit alkot díjazottjai:
Alapiskola: Lukács Zsófia, Vistan Laura, Svajko Annabella,, Tóth Barbara, Tóth Katalin, Szalacsi Erik, Fotul Mia, Davítko Olivér, Gablyasz Lili, Ploščica Lucia, Szabó Éva,, Gerenyi Gergő, Tóth Tamás, Csatlós Sára
Gimnázium: Balogh Bettina, Godzsák Ágnes, Bódi Katalin,Szaszák Levente, Széles Jákób, Jakab Réka, Macorlig Dávd.
A Tálentum Cassoviensis Alapítvány különdíjban részesítette a következő diákokat:Berta Fanni, Ádám Szabolcs,Szabó Dániel,Vajner Csilla, Davítko Olivér.
Az Albatrosz utazási iroda különdíját kapta Gablyasz Dániel az alapiskola 4. osztályos, és Bodnár Lídia a gimnázium 4.B osztályos. tanulója
Ez a tehetségkutató verseny úgy száz gyereket mozgatott meg, és igazán jobbnál-jobb produkciókat láthattunk.
Mindenkinek gratulálunk, ismét nagy élményben volt részünk Milyen jó tudni, hogy ennyi tehetséges gyerek jár iskolánkba.
Jövőre újra találkozunk!

Tóth Mónika, Felvidék.ma