radicova-iveta12

December 16-án a magyar, roma, ruszin, bolgár, zsidó, szerb, horvát, morva, lengyel, orosz, cseh, ukrán és német nemzetiségek képviselővel találkozott Iveta Radičová kormányfő. Szlovákia történelmében ez volt az első miniszterelnöki szintű találkozó a nemzetiségekkel. Örülnöm kellene ennek a hírnek, és mégsem tudok.

A kormányfő hangsúlyozta, nem híve a marxista demokrácia-felfogásnak, mely a többség kormányzásáról szól. Idézem: „Azokhoz tartozom, akik vallják, hogy a demokrácia a kisebbségek és a gyengébbek védelme. Ha biztosítottak a kisebbségek jogai, az a demokrácia fejlettségéről tanúskodik” Szerinte a polgári elv összeköt bennünket, ezért arra kérte a nemzetiségek képviselőit, hogy terjesszék ezt az elvet. Mert a polgárok aktivitása kell ahhoz, hogy olyan társadalomban élhessünk, melyre büszkék lehetünk. A jövő év nehéz lesz, s a gazdasági válságot csak akkor tudjuk leküzdeni, ha összetartunk.

Nem tudok örülni, mert:

Kinek a hibája, hogy erre a találkozóra több mint húsz évet kellett várni a kisebbségeknek? Úgy gondolja a kormányfő-árnyéka, hogy repesünk örömünkben, mert velünk leülni méltóztatott húsz év után egy asztalhoz? Ezt képmutatásnak tartom.

Vajon kinek a hibája, a kisebbségek jogainak meg nem adása, leszavazása, megkerülése, elhallgatása, mellőzése, és lejáratása huszadrendű szintre ebben az országban, csupán az előző kormányoké, netán a kisebbségeké? Vagy Radičová kormányát, ezért majd nem terheli felelősség? Arról már nem beszélek, hogy a mindenkori szlovák kormányok mindig is megtalálták a módját annak, hogy a kisebbségeket szembeállítsák a többséggel, mert a zavarosban mindig jó lehet halászni. Sajnos ez mondható el erről a kormányról is.

Ami pedig a kormányfő hitvallását illeti a demokráciáról és a kisebbségek jogainak biztosításáról, bizonyára sokunknak tetszik, de miért akkor hozza tudtunkra, és kürtöli országgá- világgá, amikor kormánya megbukott, és érdekünkben már semmit sem tehet?

Miért nem kötötte személye bizalmi szavazásához a kisebbségi törvény eredeti változatának elfogadását, mint tette azt egyéb törvények elfogadása érdekében? Vajon a mi jogaink szavatolása mindig késhet, és soha sem fog tartozni a szlovák prioritások közé? A szlovák-magyar megbékélés pedig, továbbra sem lesz egyetlen szlovák kormánynak sem az érdeke, vagy tévedek? Azt ugyanis nem szabad elsietni, az várathat még magára bőven. Ha pedig a jövőben is ilyen társadalmat szánnak nekünk az atyafiak, vajon hogyan valljuk magunkénak, és legyünk büszkék rá?

Tovább miért nem töröltette el ugyanezen elv alapján a kettős állampolgárságról szóló bosszútörvényt, hiszen volt lehetősége rá?

Végül bölcsen megjegyzi: A gazdasági válságot csak akkor tudjuk legyőzni, ha összefogunk. Tehát, ha baj van, akkor bennünket is emberszámba vesznek, sőt hízelegnek is nekünk. És valóban jól tudják, a bajban mindig is számíthattak ránk. De itt szerintem nem ez a cél. A fő cél a civil, és polgári szervezetek aktivistáinak megosztása, mert Ők egyre jobban hallatják hangjukat, és tesznek is érte, hogy a szlovák politika valóban megváltozzon velünk szemben. Az igazi demokráciának pedig ez az igazi arca, amely alulról építkezik. Talán most, éppen ezt kellene megtorpedózni?

Mészáros László, Felvidék.ma