31368

Nem Szlovákia, hanem Magyarország az, amely kiélezi a szlovák-magyar kapcsolatokat – állítja Ján Slota, az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke.  Semjén Zsolt kormányfőhelyettes szerint valószínűleg annak tudható be Slotának a magyar állampolgársági törvénnyel kapcsolatban tett csütörtöki nyilatkozata, hogy a szlovákiai orvossztrájk miatt zárva volt a detoxikáló.

A nacionalista szlovák politikus csütörtökön Semjén Zsoltnak, a magyar kormányfő kereszténydemokrata helyettesének előző napi televíziós nyilatkozatára reagált, amely szerint Szlovákiának előbb vagy utóbb vissza kell vonnia a magyar állampolgársági törvény kapcsán hozott ellentörvényét.
Slota kijelentette: Semjén Zsoltnak szégyellnie kellene magát, s ráadásul összekeveri a realitásokat a saját benyomásaival. “Nyilatkozata csak azt bizonyítja, hogy nem Szlovákia torpedózza meg a szlovák-magyar kapcsolatokat, hanem a magyar kormány és a parlament, amelyek kinevetik a nemzetközi törvényeket, kapcsolatokat és az Európai Unión belüli normális kultúrát” – állítja Slota nyilatkozatában.
“A magyar parlament által a kettős állampolgárságról elfogadott törvény és azok a tények, amelyeket ez magával hoz, még a be nem avatottat is ahhoz (a felismeréshez) kell hogy vezessék, hogy a magyar politikai vezetők tevékenysége jelenleg megegyezik a náci kamarilla tevékenységével a harmincas évekből – a Szudéta-vidék elfoglalása, a második világháború kezdete… Szlovákiának egyszerűen ellentörvénnyel kellett reagálnia” – olvasható a dokumentumban, amelyet a közszolgálati TASR hírügynökség hozott nyilvánosságra.
Az SNS elnöke továbbá azt állítja: a magyarok be akarják népesíteni a Magyarországgal szomszédos országok azon részeit, ahol viszonylag nagyszámú magyar kisebbséghez tartozó személy él. Szerinte Budapest olyan légkört akar kialakítani a szomszédos országok bizonyos régióiban, beleértve Dél-Szlovákiát, hogy lehetőség legyen népszavazást kiírni a területek politikai autonómiájáról.
“Ez a mai Magyarország politikai vezetőinek első lépése lesz, a második lépés a trianoni békeszerződés nyílt megkérdőjelezése és megszüntetése, ami háború kezdetét jelentené Közép-Európában” – véli a közismerten magyarellenes politikus. Ebből kifolyólag Szlovákiának még óvatosabbnak kell lennie Budapesttel szemben – mondja, és megjegyzi: Szlovákiában sok janicsár él, akik hajlandóak a nemzetárulásra. Ha Semjén arról beszél, hogy Szlovákiában évszázadok óta nagyszámú magyar él, szóljon arról is, hogy Magyarországon több százezer olyan szlovák, de horvát, szerb és román is él, akik erőszakkal lettek magyarosítva – sorolja Slota.
“Semjén úrnak tehát inkább szégyenkeznie illene és csöndben maradnia, mert Magyarország valóban az utolsó, amely bírálhatja más országok törvényeit. Hiszen a magyarok 70 százaléka egy felmérésben azt mondta, nem ért egyet a kettős állampolgársággal, tehát a magyar kormány alelnöke saját nemzete meghallgatására sem képes” – zárja nyilatkozatát Ján Slota.

MTI nyomán Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”31346″}