31496

December 15-én Komáromban tart előadást Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke, aki 5 éves kitiltását követően tér vissza Felvidékre.

A magyar nemzeti oldal meghatározó személyiségét 2006. szeptemberében azért tiltották ki Felvidékről, mert megjelent a Szlovák Belügyminisztérium épülete előtt, annak a betiltott tüntetésnek a helyszínén, amelyen a felvidéki magyarokat ért sérelmek miatt kívántak tiltakozni. Éppen több mint 50 újságírónak és fotóriporternek magyarázta, hogy a tömegrendezvényt nem tartják meg, magánszemélyként van jelen, csak sajtótájékoztatót tart, mikor egy transzparenst húzott elő. Ekkor a szlovák rendőrség erőszakkal elvezette. A transzparensén ez a felirat állt: „1100 év béke és együttélés. Ki akarja ezt felrúgni?”
Ezek után egy jogsértésekkel tarkított eljárás keretében 5 évre kiutasították a jelenlegi Szlovákia területéről.

A felvidéki vármegyések meghívására azonban most Toroczkai visszatér Felvidékre, és december 15-én, 18 órától a komáromi Csemadok székházban egy tabudöntögető előadás keretében mondja el a történteket.

December 15-vel Észak-Komáromból a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője, Toroczkai László a nagy sikerű 2009-es toborzókörúthoz hasonló előadás-sorozatra indul a Kárpát-medencében. A toborzó előadásokat követően a vármegyés vezető Marton Lajos Életem a hazáé című könyvét is bemutatja.

A körút állomásai:

2011. december 15. – Észak-Komárom
2011. december 30. – Szeged
2012. január 6. – Veszprém
2012. január 7. – Zalaegerszeg
2012. január 13. – Miskolc
2012. január 14. – Kassa
2012. január 21. – Beregszász
2012. január 22. – Munkács
2012. február 16. – Nagyvárad
2012. február 17. – Szatmárnémeti
2012. február 18. – Nagybánya
2012. február 19. – Gyergyószentmiklós

Felvidék.ma