31546

A galántai Kodály Zoltán Alapiskola immár IV. alkalommal rendezte meg a történelmet oktatók szakmai találkozóját, melyre november 29-én került sor a Bethlen Gábor Alapítvány, Galánta város és az Apáczai Tankönyvkiadó támogatásával.

A rendezvény alapötlete 2007-ben született meg azzal a céllal, hogy teret adjon a történelem oktatásában felmerülő aktuális problémák megvitatására és a megoldások keresésére. A téma termékeny táptalajra talált a hasonló nehézségekkel küzdő történelmet oktatók körében. Ugyanis a gyermeklétszám csökkenésével egyenes arányban csökken a tanárok létszáma is az iskolákon, melynek következtében a tantárgy oktatását felvállalják a nem történelmi képesítéssel rendelkező pedagógusok sokszor csak heti egy órában. Teszik ezt meggyőződésből, magyarságtudattal felvértezve azért, hogy a jövő nemzedéke öntudatában és hovatartozásának megvallásakor szilárd alapokon álljon. A szakképzett történészeknek sem könnyű a dolguk, mert szakmai fórumok és kollégák hiányában egyedül maradnak a vitás kérdések eldöntésében. Ezt az űrt próbálja kitölteni az évenként megrendezett történelmi konferencia, melynek fő célja az ismeretbővítés, az eszmecsere és a véleményformálás.

A szakmai találkozók korábbi programjaiban boncolgattuk az alap- és középiskolai követelményrendszer összehangolásának fontosságát, érintettük az állami oktatási program követelményeit és annak összeegyeztethetőségét a helyi iskolák igényeivel, szóltunk a régió történelmének oktatási lehetőségeiről és módszereiről. A legutóbbi találkozónk témája a történelmi tankönyvek és interaktív oktató programok megismerése volt. Ebben kértük az Apáczai Tankönyvkiadó segítségét, hogy mutassa be tankönyveinek és multimediális tananyagának felépítését, felhasználásának lehetőségeit. Betekintést kaptunk az egyes témák játékos, logikus és rendszerezett formában történő ötletes feldolgozásába. Az Apáczai Kiadó történelmi tankönyveinek és interaktív tananyagának részletes bemutatását Bánhegyi Ferenc, a történelem tankönyvek szerzője vállalta fel. A régió történelmet oktató pedagógusai így első kézből hallhatták azokat az információkat, melyek új inspirációkkal és ötletekkel gazdagíthatják a felvidéki oktatás minőségét. A színvonalas előadást mély eszmefuttatás követte a felvidéki történelem-oktatás nehézségeiről, a heti óraszámok lecsökkenéséből adódó gondokról és egyáltalán a nemzeti történelmünk tanításának mostoha körülményeiről.

A kollégák azonban egyhangúan kinyilvánították a szakmai tapasztalatcsere szükségességét és a hasonló fórumok megszervezésének fontosságát. Éppen ezért szeretnénk a közeljövőben is követni és tovább folytatni ezt a hagyományt, s lehetőségeinkhez mértem teret adni a hasonló kezdeményezéseknek. Reméljük, akkor is ilyen érdeklődés kíséri majd rendezvényeinket.

PaedDr. Németh Erika, a Kodály Zoltán Alapiskola történelemtanára
Felvidék.ma