31954

Bugár Béla bírósági pert helyezett kilátásba Berényi Józseffel szemben, ha az nyíltan azt állítja, hogy a Gorilla-ügyben szereplő személyek a Most-Hídba távoztak. Az MKP elnöke örülne, ha bíróság elé kerülne a Gorilla-ügy.

Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke és Bugár Béla, a Most-Híd vegyespárt vezetője szombat délelőtt a Pátria Rádióban fejtették ki álláspontjukat a Gorilla-ügyről.

“Nagyon komoly dolgok láttak napvilágot. Az idő múlásával úgy tűnik, igazolódnak a dokumentumokban foglaltak, hiszen a kormány ez alapján váltotta le a Nemzeti Vagyonalap vezetőjét, Bubeníková asszonyt. Így a kormánytagok jelentős része is azonosul a dokumentumokban foglaltakkal. Ez azt jelenti, hogy Szlovákiában a közélet sokkal kevésbé tiszta, mint ahogy az emberek hitték. (…) Ennek megfelelően kell értékelni ezt a dokumentumot. Vladimír Mečiar kormányzása óta nem jelentek meg ilyen súlyos megállapítások, hiszen a pénzügyi csoportok a privatizáción keresztül a kétezres években rendkívüli módon befolyásolták a politikát” – mondta Berényi, aki visszaemlékezett, hogy a második Dzurinda-kormányzás idején maga is, MKP-elnökségi tag révén, tanúja volt ennek a jelenségnek. “Voltak meg nem erősített információk néhány olyan dologról, amelyekről például most a Gorillában olvashatunk.” Berényi elmondta, hogy az elnökségben ez feszültséget keltett, de csak feltételezések voltak arról, hogy ezekről a pártelnök Bugár Béla tud-e valamit, vagy sem, de ez egyik oka volt annak, hogy az MKP-ban 2007-ben személycserére került sor. Az MKP elnöke hangsúlyozta, az MKP választási listáján egyetlen olyan személy sincsen, akit említenének a Gorilla-akták.

Bugár Béla Berényi szavaira reagálva elmondta: “Csodálkoztam is volna, ha az MKP és elnöke, Berényi Jóska nem rúg egyet a Hídba, illetve belém”. A leváltásával kapcsolatban megjegyezte, hogy az más dolog volt, nevezhető akár puccsnak is, de azzal ma már nem érdemes foglalkozni. Bugár Béla szerint fontos, hogy a Gorilla-ügy szereplőit kettéválasztják, azokra, akiket lehallgathattak, és azokra, akikről a lehallgatott személyek beszéltek. “Szeretném én is, ha a rendőrség kivizsgálná, hogy ezekből az állításokból mennyi az igaz és mennyi nem. Az, hogy valakit emlegetnek ezekben az iratokban, az nem jelent semmit. Ezért nagyon óvatosan kell ezeket az ügyeket kezelni.” Berényi József azon állításával kapcsolatban, hogy az ún. Gorilla-üggyel kapcsolatba hozható személyek távoztak az MKP-ból, Bugár figyelmeztetett: “Ha nyíltan azt fogja mondani, hogy igen, a Hídban vannak, akkor természetesen polgári pert akasztunk a nyakába. Az lehet, hogy távoztak, de a Hídnál nincsenek, az biztos.” A rádió riporterének azon felvetésére, hogy a Gorilla iratokban szerepel Világi Oszkár, a Transpetrol,  Slovnaft és Bugár Béla neve is, a Most-Híd elnöke azt mondta, az, hogy a lehallgatott Malchárek miniszter a saját elképzeléseiről beszélt, nem jelent semmit.

Berényi József portálunk azon kérdésére, hogy miképp vélekedik arról, hogy Bugár Béla polgári pert helyezett vele szembe kilátásba, azt mondta: “Örülök, ha a bíróság elé kerül a Gorilla-ügy, fény derül az igazságra”.

A Pátria Rádió szóban forgó adása az interneten is meghallgatható.

Felvid;k.ma, O.N.

{iarelatednews articleid=”31938,31930,31675,31910,31897″}