A közösségi oldalak bejegyzései közt szemezgetve sok mindenre rábukkanhat az ember. S bár vitán felül jóval nagyobb közkedveltségnek örvendenek a könnyedebb stílusú, gyakran nem sok tartalommal rendelkező kommentek a komoly társadalmi kérdéseket boncolgató bejegyzéseknél,
Előfordul azért az is, hogy hasznos és előremutató dialógus alakul ki a kommentezők között egy-egy komolyabb témát felvető bejegyzés kapcsán – már amennyire ezt a műfaj keretei lehetővé teszik.
A minap például az egyik kommentező azt kifogásolta bejegyzésében Ondrej Dostál közösségi oldalán, hogyan vetemedhetett arra, hogy a „nacionalista Igor Matovič” pártjának listáján indul az előrehozott parlamenti választásokon. Közös listán azzal a Matovičcsal, akiről szivecskés parlament előtti antréja óta teljesen nyilvánvaló, hogy a magyar kártyát saját népszerűségének növelésére használja – sajnos újabban egyre gyakrabban. A kommentező bejegyzését jómagam teljesen jogosnak tartom, hiszen Ondrej Dostálról ez idáig többé-kevésbé azt tudta a felvidéki magyar választópolgár, hogy azok közé a – nem túl sok – szlovák politikus-értelmiségiek közé tartozik, akik nem riadnak vissza attól sem, hogy a nyilvánosság előtt is kiálljanak a kisebbségeket megillető jogok védelmében. Mint ahogyan tette például 2009. szeptember 1-jén a Magyar Koalíció Pártja által szervezett dunaszerdahelyi tiltakozó nagygyűlésen, ahol a több mint tízezer összegyűlt szlovákiai magyar előtt kijelentette, „nem ért egyet a kisebbségek nyelvhasználati jogait korlátozó szlovák nyelvtörvénnyel és ellenzi a bírságolást, amely egyfajta szimbolikus nádpálcaként arra hivatott utalni, ki is itt az úr valójában”. De parlamenti képviselőként is volt rá példa az elmúlt másfél évben, hogy mondhatni vehemensebben védelmezte jogainkat, egynémely „magyar” képviselőtársánál. A Matovič-listán való indulásával azonban megkérdőjelezi minden eddigi kisebbségi ügyekben véghezvitt tettét, hiszen Dostál az értékeket képviseli, s bár Matovičnak jó a marketingje, de minden értéket nélkülöz. Hogyan jön akkor össze ez a kettő? – teszi fel a kérdést a komment írója – hangsúlyozom még egyszer, teljesen jogosan. A politikai érdek, a hatalom utáni vágy elsöpör minden elvet? Olyan út ez, amelyen semmissé válik minden érték, minden kimondott szó? – folytatom a kérdések sorát most már magam is. S vajon őszinte volt-e Dostál minden eddigi tette, ha most – nyilvánvalóan politikai ambícióktól vezérelve – szövetkezik a populista Matovičcsal, aki éppen azon ügyködik, hogy a „magyar kártyát” kivegye Ján Slota kezéből s maga játszadozzon ezentúl azzal. A választ ezekre a kérdésre valószínűleg megadják majd a közeljövő történései.
Ám a bennem lévő kisördög még mindig nem nyugszik, és már feszengeti is a további kérdést: ha a kommentíró igazságérzetét ennyire bántja Dostál eme – méltán kifogásolható – tette, vajon hogyan lehet, hogy Bugár Bélának nem tesz fel egy ugyanilyen kérdést? Mármint, hogy az MKP egykori elnökeként, hogyan juthatott odáig, hogy mostani pártja, a Most-Híd listáján indítja a Matica slovenská volt alelnökét. Hiszen ebben az esetben ugyanolyan érthetetlen, hogyan jön össze ez a kettő? Mert magyarázhatja Bugár Béla körbe-körbe, hogy a Matica slovenská tiszteletbeli alelnöki tisztsége kijár Túrócszentmárton mindenkori polgármesterének, a lényegen mindez semmit sem változtat. Ha ugyanis Hrnčiar, aki tisztségéből kifolyólag rendszeresen részt vett a Matica slovenská ülésein, nem értett volna egyet s nem azonosult volna azokkal az eszmékkel, amelyeket ez a szervezet képvisel – ilyen például a szlovák nemzeti öntudat növelése különösen a vegyesen lakott területeken –, akkor lemondhatott volna a tisztségéről már korábban is. Ugyanolyan egyszerűen, mint ahogyan megtette most, amikor politikai érdekei így kívánták. Bugár magyarázkodása tehát jócskán sántít, Slota Hrnčiarral szemben kialakult ellenszenvével való példálózása – akit Slota utál, azt mi szeressük alapon – meg már egyenesen kínos.
Ebbe a transzparens város témába meg igazán nem szeretnék belemélyedni – elvileg nincs is hozzá semmi közöm, hiszen én nem vagyok Túrócszentmártonnak még csak tiszteletbeli polgára sem –, bár ezzel kapcsolatban is kering mindenféle, egészen mást állító vélemény is a világhálón. Hogy igazat mondanak-e, előbb-utóbb az is kiderül majd. Egy valami azonban nem világos számomra ezzel kapcsolatban. Ha olyan világrengetően tuti téma ez a hrnčiari átláthatóság, hogyan lehet, hogy egyetlen valamirevaló szlovák párt sem volt rá vevő most, a választások kapujában. Pedig a polgármester úr ugyancsak próbálkozott, meg is írta annak idején a honi szlovák sajtó, hogy mielőtt a Most-Híddal egymásra találtak volna, Hrnčiar szinte valamennyi szlovák pártnak felkínálkozott. De fene tudja miért, egyiküknek sem kellett. Lehet, hogy ők mégiscsak tudnak valamit, amit Bugárék nem?
Dunajszky Éva, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”31897, 31869″}
