feherlaposok 2012

T(e).Ü(gyed).Kör Polgári társulás 2012. március 3-án konferenciát szervez az 1946-48 közötti kitelepítésekről és deportálásról.

Feszty Zsolt, aT.Ü.Kör Polgári Társulás elnöke tájékoztatta hírportálunkat, hogy immár hetedik alkalommal rendezik meg az emlékestet.

A jelenleg kilenctagú Te Ügyed Kör Polgári Társulás 2006 januárjában alakult nyolc alapító taggal soraiban. Ahogy azt a név is elárulja, célunk az, hogy civil erőnkkel hívjuk fel a figyelmet a magyarság történelmi múltjának igazságtalanságaira, együtt emlékezzünk meg nemzeti ünnepeinken, gyásznapjainkon. Hiszünk a „civil kurázsiban”, a polgári kezdeményezések fontosságában, megkerülhetetlenségében, erejében! Ezért is áll szándékunkban felkarolni és véghezvinni mindazokat a másokban is megszületett jó ötleteket, helyes elgondolásokat, terveket, melyek közösségünket felemelhetik, (sz)építhetik, gyarapíthatják, gazdagíthatják. Mottónkul Dsida Jenő gondolatát választottuk, miszerint: „Magunkért mindent, mások ellen semmit!”.
Büszkén tekintünk arra, hogy 2010. június 4-én átadhattuk Komárom első Trianon-emlékművét, amelynek költségeit a Trianon-emlékgyűrűk árusításával fedeztük, így lényegében közadakozásból egy emlékezéshez méltó, „jövőbe mutató” emlékoszlopot állítottunk. Ezúton is köszönjük mindenki támogatását! Az emlékmű elhelyezésére a Révkomáromi Református Keresztyén Egyházközséghez tartozó telken került sor. Itt mindenki számára látható, s mégis zárt. Elgondolásunk adódott abból a szándékból, miszerint jelképesen mintegy Isten kezébe kívánjuk tenni, színe elé szeretnénk vinni ezt a terhünket.
A csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény aláírásának hatvanadik évfordulóján, 2006. február 27-én megemlékezést szerveztünk a komáromi Meghurcoltak emlékművénél – ebből azóta hagyomány vált.  
A Te Ügyed Kör (TÜKÖR) idén hetedik éve szervez Komáromban megemlékezést, a felvidéki magyarokat és németeket ért 1946-os kitelepítés és deportálás alkalmából. Ezen alkalmakra mindig igyekeztünk neves előadóművészeket meghívni (pl. Ismerős Arcok zenekar, Berecz András, Dörner György és Eperjes Károly színművészek, stb.).
Szándékunk szerint az idei alkalom többrétű lenne: a hagyományos esti előadás előtt szeretnénk egy emlékdélutánt szervezni, amelyre a nevezett napon 14.00-17.00 óra között kerülne sor a révkomáromi Dunamenti Múzeum dísztermében. Olyan kiváló előadókat sikerült meghívnunk, akik számos új ismerettel gyarapíthatják a látogatók tudását. A belépés ingyenes!

Tervezett program:

14:00 – Megnyitó – Feszty Zsolt, a TÜKör elnöke
14:10 – „A Beneš-dekrétumok német kárvallottjai” –  Andreas Schmalcz, a Szudétanémetek Szövetségének képviselője, Németország
14:40 – „A szerb kárpótlási törvény” – Csonka Áron, Ada (Délvidék)
15:10 – „A magyar külügy lehetőségei” – Szesztay Ádám főosztályvezető, Magyar Külügyminisztérium
16:00 – „Tiltakozó petíció a Beneš-dekrétumokat fenntartó szlovákiai jogszabály ellen az Európai Parlament előtt”- Hahn-Seidl Alida, németországi Hunnia Baráti Kör, Juhász Imre, Független Rendészeti Panasztestület elnöke
16:30 – „Jogi lépések, lehetőségek Szlovákiában és az EU-ban” – JUDr. Keszegh Tünde

Az előadássorozatot követően megjelent vendégeinkkel együtt vonulunk át a Városi Művelődési Központba, ahol a 18.00-kor a Magyarock Dalszínház Fehérlaposok című rockoperáját mutatjuk be olyan közismert előadóművészek főszereplésével, mint Varga Miklós, Bodnár Vivien, Pankotay Péter, Makrai Pál, Laklóth Aladár és Gerdesits Ferenc.

A Fehérlaposok című rockopera zeneszerzője Másik Lehel, Vizeli Csaba pedig a darab szerzője- rendezője. A szerzőpáros arra vállalkozott, hogy a felvidéki kitelepített családok visszaemlékezéseinek felhasználásával elevenítik fel a magyar jogfosztást. Az előadást – hatalmas sikerrel – mindeddig csak Magyarországon mutatták be. Fő célja az, hogy a kitelepítésben érintett családok kicsit magukra, a saját sorsukra is ráismerhessenek, illetve hogy segítsen ennek a sokat szenvedett nemzedéknek a megbékélésben. A drámai eseményeket két család sorsán keresztül ismerhetjük meg a történetben.

A belépőjegy ára 8 euró, az előadást és a konferenciát nagy szeretettel ajánljuk figyelmükbe!

Patassy Sándor, ON, Felvidék.ma