32292

Február negyedikén ünnepelte megalakulásának huszadik évfordulóját a 12. számú Bercsényi Miklós Cserkészcsapat Szepsiben. Képgalériával frissítve.

Az ünnepség hálaadó ökumenikus istentisztelettel kezdődött a szepsi római katolikus templomban. Az istentiszteleten Gábor Bertalan házigazda, református részről pedig Gábor Lajos hirdették az igét, s mondtak áldást a csapat további munkájára.
Az ünnepség később az Inkubátor Házban folytatódott, ahol az utolsó tíz év anyagából összeállított kiállítást nyitották meg. A különböző tablók mellett tábori zászlók, tábori pólók, két felvert sátor és egyéb használati eszközök, ruházati kellékek voltak kiállítva.
A Cserkészinduló eléneklése után Spisák Zsuzsanna csapatparancsnok üdvözölte a vendégeket, s mondta el ünnepi beszédét. Beszédében megemlékezett az elmúlt évekről. Ide s tova tizennégy éve vezeti a csapatot, melyet annak idején Vitéz Lászlótól vett át, s mint elmondta, volt mire építkeznie, hiszen jól felkészült színvonalas csapat parancsnoka lett.
A csapat jelenleg hatvanöt tagot számlál s eddig s az évek folyamán kétszázötven körüli azok száma, akik rövidebb hosszabb ideig tagjai voltak a csapatnak. A hetente megtartott őrsi órákon kívül számtalan tábor tavaszi, őszi tanyázások, országos rendezvények, történelmi vetélkedők, akadályversenyek, métabajnokságok szervezése is része volt a csapat tevékenységének. Nagyon sikeresen szerepeltek az országos métabajnokságokon, hiszen ennek a megnyert három kupa is fényes bizonyítéka. Egy kupa megnyeréséhez három egymás után következő évben kellet győzniük. A parancsnok elmondása szerint tíz éven keresztül voltak veretlenek.
A rendezvényen felszólalt a város alpolgármestere Iván László; Török András a Szlovákiai Magyar Cserkész Szövetség Cserkész Tanácsának elnöke; valamint Csémi Szilárd ügyvezető elnök is. A felszólalók méltatták, s megköszönték az eddig végzett munkát s a továbbihoz sok sikert kívántak.
A jól működő csapat egyik alapvető feltétele a jó csapatparancsnok. Ilyen szempontból a szepsieknek szerencséjük van. Köszönet jár a csapat volt s jelenlegi parancsnokának a jól végzett munkáért. Spisák Zsuzsannának többen sok erőt kívántak, hogy legyen türelme, tudjon újratöltekezni, hogy még sok évig tevékenykedjen ugyanilyen eredményességgel a szepsi közösség javára.
Az ünnepség kis megvendégeléssel ért véget, melyet este cserkészbál követett, ahol a részvevők hajnalig ropták a táncot.

További képeket a Képgalériában találnak.

Fotó: Zborai Imre, Felvidék.ma