konyv

A Pozsonyi Magyar Intézet épületében február 23-án megnyílik a Nappali – egy hely, ahol kávé, tea, üdítő mellett magyar könyvek, folyóiratok és újságok, halk zene és internetezési lehetőség várja a betérőket.

A könyvek kölcsönzése mellett vásárlásra is van lehetőség a könyvbazárból. Szeretnénk minél kényelmesebb és otthonosabb közeget teremteni mindazoknak, akik a magyar kultúra és a “magyar világ” iránt érdeklődnek, de azoknak is, akik csak meg akarnak inni egy kávét és megnéznék az elektronikus postájukat. A Nappali ezen felül beszélgetéseknek, nyílt és zártkörű klubesteknek ad helyet. Még a legkisebbeket is szívesen látjuk, a Ringatóban. Ez a Magyarországon nagy sikerű zenei foglalkozás kellemes időtöltés lehet magyar és vegyes nemzetiségű családok gyermekeinek egyaránt. A vendégek ízelítőt kaphatnak az intézet aktuális kiállításaiból is (jelenleg a “Találd meg az otthonod!” kiállítás képei láthatóak), és belelapozhatnak a könyvtár új szerzeményeibe. A szlovák vendégeket a szlovákra lefordított magyar szerzők könyvei várják, valamint magyar zene és számos többnyelvű kiadvány, művészeti album. Mindez bepillantást enged a mai magyar kultúrába azoknak is, akik nem tudnak magyarul.
A Pozsonyi Magyar Intézet a kultúrán és a szabadidőn keresztül szeretné építeni a magyar-szlovák kapcsolatokat és hozzájárulni a szlovákiai magyar közösség életéhez. Hogy ez milyen lehetőségeket és kihívásokat rejt magában, erről lesz szó a Nappali megnyitásával egybekötött beszélgetésen február 23-án, 17 órától. Itt a kulturális diplomácia Közép-Európában és általában a világon betöltött szerepéről lesz szó. A Visegrádi Szalon magyarországi vendége Hatos Pál, a magyar intézeteket vezető Balassi Intézet főigazgatója. Csehországi vendégünk Jan Bondy, Csehország volt ciprusi nagykövete; a lengyel előadó Zbigniew Machej, a Nemzetközi Visegrádi Alap igazgatóhelyettese, a szlovák előadó Igor Otčenáš a szlovák külügyminisztériumból. A beszélgetést Martin Bútora, Szlovákia volt washingtoni nagykövete vezeti. A rendezvény társszervezője a Cseh Centrum és a Lengyel Intézet.

A Pozsonyi Magyar Intézet új honlapjának címe: http://pozsony.balassiintezet.hu .

Pozsonyi Magyar Intézet, Felvidék.ma