reformatus04-300

Az idei évtől már új orgonával dicsérik Istent az ímelyi gyülekezetben az istentiszteletek alkalmával. Az új orgonát ünnepi istentisztelet keretén belül koncerttel egybekötve szentelik fel február 5-én.

A Németországból származó jutányos, 3 500 euróért megvásárolt hangszer Darázs Lajos helyi kántor közreműködésének köszönhetően került a református templomba.

A martoshoz tartozó ímelyi leányegyházközség már régóta tervezte, hogy lecseréli a hosszú évek óta szolgáló, de a gyülekezeti énekek kísérésére már alkalmatlan orgonáját. Az árban is elérhető és a templom számára megfelelő hangszer felkutatását Darázs Lajos a gyülekezet egyik kántora vállalta magára. Több szakmabeli tanácsának segítségével talált rá az Ahlborn Orgel orgonaépítő cég honlapjára, ahol több kiváló minőségű hangszert is felsorakoztattak. Majd felvette a kapcsolatot Thomas Hinze-vel a vállalat munkatársával. A gyülekezet anyagi keretének megfelelően a Stuttgart-hoz tartozó Ditzingen – Heimerdingenben található koncertteremben lévő orgonát ajánlotta fel megvételre. Ezt követően Darázs Lajos személyesen is megtekintette a hangszert, amit Ewadingeer úr mutatott be neki és ki is próbáltak. Mivel az orgona megfelelőnek bizonyult a gyülekezet számára, a megvétel mellett döntöttek. A 3500 euróért kínált orgonát a gyülekezet jutányos áron vásárolta meg” – tájékoztatta a Reformata honlapot Szénási Lilla beszolgáló lelkipásztor. „Jelenleg ugyanis 10 ezer eurót is elkérnek egy használt Ahborn SL 300 –ért, a teljesen új ára 15-18 ezer között mozog”.

Az orgona Ímelyre való szállítása 600 eurós költséget tett ki. A hetven választót számláló leánygyülekezet 2390 eurót adakozott célirányosan a hangszer megvásárlására. Az ímelyi Kistermelők Szövetsége 330 euróval támogatta a vásárlást. A fennmaradó összeget a gyülekezet bevételéből fedezték.

Reformata, Felvidék.ma