32537

Dobroslav Trnka főügyészhelyettes a TA3 televíziónak elmondta, hogy megtörténtek az első vádemelések az újságírók katonai hírszerzés által folytatott lehallgatásának ügyében.

Arra nem tért ki Trnka, hogy hány ember ellen emeltek vádat és pontosan kik ellen, de annyit elmondott, hogy a vád hivatali hatáskörrel való visszaélés és mások jogainak megsértése. Azt is hangsúlyozta a főügyészhelyettes, hogy további vádemelésekre lehet számítani, mivel egyértelmű bizonyítékaik vannak, hogy a gyanúsítottak mások parancsára követték el a jogsértéseket. Trnka szerint hazudtak a katonai hírszerzés emberei, amikor engedélyt kértek a lehallgató készülékek használatához. A gyanú szerint a katonai hírszerzés a Pravda két újságíróját, valamint a TA3 hírtelevízió igazgatóját hallgatta le. A botrány kirobbanásakor távoznia kellett a védelmi tárca miniszterének, Ľubomír Galkonak pozíciójából.

Galko a SITA hírügynökségen keresztül reagált Trnka szavaira. Szerinte nem korrekt, hogy Trnka ily módon avatkozik be a választási kampányba, és ezzel túllépi hatáskörét. Hangsúlyozta, hogy nehéz hozzászólni Trnka nyilatkozatához, mivel semmi pontosat nem mond az ügyről, csak politikai fogás az egész. Galko felhívta a figyelmet arra is, hogy Trnkát ennyire foglalkoztatja ez a téma, miközben más fontos ügyekkel abszolút nem foglalkozik. Állítása szerint a katonai hírszerzés autonóm módon működött, az egyetlen kötöttség az volt, hogy a törvényes kereteken belül küzdjenek a korrupció ellen. Galko hangsúlyozta, hogy azt Trnka is megerősítette, hogy minden lehallgatás legális volt.

Felvidék.ma