32662

 A Rákóczi Szövetség Selye János Egyetem mellett működő tagszervezete kedden, február 28-án 17.30 órai kezdettel játékesttel egybekötött, a választások fontosságára rávilágító beszélgetést szervez a RÉV – A Magyar Kultúra Házában.

Az este első részében Tokár Gáza, politológus, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának elemzőközpontjának szakértője, beszélget Kovács Balázzsal, a Diákhálózat alelnökével, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának koordinációs bizottságának tagjával, valamint Czibula Ádámmal, a Selye János Egyetem diákjával,aki 2008-2011 a HÖK elnöke volt. A beszélgetés témája: a márciusi választások a fiatalok szemével.”

A beszélgetéssel azt szeretnénk elérni, hogy az egyetem hallgatói és velük együtt a többi szavazásra jogosult fiatal minél nagyobb számban éljen alkotmányos jogával a 2012. március 10-i előrehozott választások alkalmával. Sajnos a fiatalok közt is egyre nagyobb az érdektelenség a társadalmi felelősségvállalás iránt – tudtuk meg Pokstaller Tamástól a tagszervezet elnökétől. Majd hozzátette – Véleményünk szerint fontos, hogy tudatosítsuk, jövőnk a mi kezünkben van. Az est névválasztása is bizonyítja, hogy nem kampányrendezvényről van szó, csupán az eddigi tapasztalatokra alapozva beszélgetnénk az eddigi választásokról és a soron következő választás lehetséges kimeneteléről. A szervezők ezúton is kérnek minden kedves résztvevőt, hogy tartózkodjanak a politikai pártokkal való szimpátiájuk népszerűsítésének kidomborításától a rendezvény ideje alatt.”

A rövid beszélgetés után főként a következő játékoké lesz a főszerep: Dixit, Carcassonne, Bang!, Saboteur, de ezen kívül lesznek más ismert játékok is, mint például: Honfoglaló, Anti-monopoly, Beugró, Semmi pánik, Maffia.

Minden kedves érdeklődőt nagy szeretettel várnak a szervezők!

Felvidék.ma