32449

 Február 13-án újabb állomásához ért a Fiatal Írók Körének felolvasó-sorozata. Ezúttal Somorja volt a helyszín, ahol érdekes irodalmi falatokat kóstolhatott a közönség.

A Tallós Prohászka István kiállítóteremben legnagyobb számban éppen kortársaik voltak kíváncsiak a fiatal alkotókra, akik színes kínálatot nyújtottak a jelenlévőknek. Koncz Csilla, Takács Zsuzsi és Rajkovics Péter ugyanis nem csak társaságukat hozták közelebb hétfő koraeste, hanem saját gondolataikat, lelki világukat.
A felolvasás egyébként három részre tagolódott. Az első fejezet a szerelmet járta körül, mint az irodalom egyik örök témáját, s különösen aktuális volt ez egy nappal Valentin előtt. A három fiatal természetesen egymástól szögesen eltérő képek és történetek segítségével indított, elsősorban a próza dominált, de a versek is teret kaptak.
A második részben saját kedvenceké volt a főszerep, így újabb tanulságos bizonyítékot kaphattunk, széles spektrumban gondolkodnak a pályájuk elején álló alkotók. A befejező harmad során pedig arról is meggyőződhetett a közönség, nem csak önös céljaik vezérlik a FÍK tagjait a felolvasások során, hiszen zárásként kortárs szerzők művei szólaltak meg.
Koncsol László, Pénzes Tímea valamint Falvai Mátyás művészetének egy-egy momentuma is felcsendült tehát Somorján, s a közönség nagy tapssal fogadta a remekbe csiszolt műveket.
Akik esetleg nem jutottak el a csallóközi felolvasásra, azoknak sem kell csüggedniük, hiszen a Fiatal Írók Köre február 16-án, csütörtökön, Budapesten, majd egy héttel később február 23-án Dunaszerdahelyen is bemutatkozik.
Akik pedig többet szeretnének megtudni a fiatal alkotópalántákról, azoknak a társaság blogja (http://fiatal-irok-kore.blogspot.com/) vagy Facebookos oldala (http://www.facebook.com/fiatalirokkore) kínál további információkat.

fík, Felvidék.ma