Március 15-ét az egész magyar nemzet ünnepli, bármely államban is él. 1848/49 a nemzeti öntudat, a szabadságvágy és a kitartás jelképe, mely több mint másfél évszázad távlatából is maradandó értékeket hordoz és irányt mutat.
Minden magyar számára a szabadság, a hazaszeretet ünnepe. Nemzedékek találnak rá újra és újra erre a napra, hogy tiltakozzanak az elnyomás vagy a hamisság ellen.
1848 reményt jelentett a magyarság számára, annak a reményét, hogy a hétköznapi életük részévé válhatnak olyan eszmék, mint szabadság, egyenlőség, testvériség. Minden megemlékezésnek, minden ünnepnek elsődleges érdeme, hogy hitet, erőt merítsünk belőle. Nekünk ebből kell hitet és erőt merítenünk.
A magyar forradalom elbukott. De a szabadságharcban kiontott vér, és a függetlenségért vívott áldozat nem volt hiábavaló. A Habsburg Birodalom soha nem tudta visszaszerezni hatalmát a magyarok felett.
Ma csupán fel kell ismernünk saját történelmi létezésünk jelentőségét, ahogy a márciusi ifjak is azt tették. Észre kell vennünk, hogy benne élünk a korban, és felelősséggel tartozunk kultúránk és civilizációnk alakulásáért. Hiszen a kulturális örökségeink gazdagítanak és formálnak minket, ugyanúgy, mi is alakíthatjuk azt. Ezen az úton indult el a mára már nagy hírnévre szert tevő Vox Megere névra keresztelt együttes.
Pontosan egy évvel ezelőtt mutatkozott be Nagymegyeren a Vox Megere, repertoárjukat „A költő visszatér” névvel adták elő. Ma, 2012. március 15-én, újra színpadra léptek a Nagymegyeri Művelődési Otthonban a nagymegyeri Corvin Mátyás Gimnázium, a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia, a Bartók Béla Alapiskola, valamint a helyi középiskola barátiskolájának, a győri Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola diákjai és tanárjai előtt. A teltházas terem állva, vastapssal mutatta ki mély, élményekkel teli köszönetét a zenekarnak.
Elsőként az iskolánkban hallottam őket az 1956-os forradalom kapcsán; már akkor tudtam, hogy nem ez lesz az első és az utolsó koncert, amit hallani fogok általuk. Karácsonykor az apácaszakállasi kultúrházban mutatták be a karácsonyi ünnepkörről szóló dalaikat. És most újra szerencsésnek mondhatom magam, hogy részese lehettem a „Zúg Március” névre keresztelt állomásuknak. Főleg a Kormorán dallam- és zenekincséből merítenek koncertről koncertre.
Természetesen nemcsak a nagymegyeri színpadra merészkedik a Nagymegyer Hangja, hanem bárhol szívesen csempészi az emberi szívbe azt, amit nagyanyáink és nagyapáin nagyon is jól tudtak. Számomra mély tisztelet övezi mind a 12 tagot (Paksi Szilvia – ének, Orvos Krisztina – ének, Kovács Barbara– ének, Zakál Gyula – szavalatok, Domonkos Dezső – hegedű, Vígh Zoltán – gitár, Ollé Gyula – gitár, Hervay György – basszusgitár, Kovács Vince – dob, Mura Tibor – billentyűs hangszerek, Katona András – ének, Petőcz László – ének, gitár), akik hazaszeretetre, erős hitre, a remény éltetésére buzdítanak (csodás zenei aláfestéssel, tiszta hangzású énekkel) minden egyes diákot és felnőttet egyaránt.
Zenéjükben többnyire a rockzenét ötvözik népzenei motívumokkal, de teret kapnak fellépéseikben a hangszeres szólójátékok is. Emellett – talán ezért is szerettem meg őket annyira – nagy hangsúlyt fektetnek a szavalatra is, Zakál Gyula személyében. A versek értelemszerűen az adott ünnepkörhöz kapcsolódnak.
Munkájukban tehát jól érezhető az összhang, a baráti légkör, a heti két próba. Példaképként állnak előttünk, hogy így hívják fel figyelmünket arra, hogy fontos dolognak kell, hogy számítson a nemzeti összetartozás, a haza és az anyanyelv iránt tanúsított szeretet. Dalválasztásukban talán ez a három fő motívum teszi fel az i-re a pontot.
Minden egyes alkalommal örömmel telve hallgatom őket, boldogság tölt el, hogy 12 ember felvállalja azt, amiről nemcsak Felvidéken, de Magyarországon is nem nagyon akarnak tudomást szerezni. Isten adjon nekünk további jó munkát – zenélést, Isten vezérelje őket e nemes úton tovább, hogy akár általuk is ráébredhessen a mostani világ kultúránk legnagyszerűbb örökségeire!
Balogh László, 2. osztályos tanuló
Felvidék.ma
